Egyes élelmiszerbeszállítók indokolatlanul emelik az árakat

Meglepő módon az élelmiszerbeszállítókat ezúttal nem egy kelet-európai politikus vádolta meg, hanem John Allan, a nagy hatalmú Tesco elnöke.

Itt Európa keleti részén ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy az infláció bűnöseit a politikusok igyekeznek megtalálni és lecsapni rájuk. Horvátországban például szabályos rohamosztagot indított a kormány, hogy megtalálják a gaz áremelőket, miután az euróra történt átállást követően megugrottak a vásárlások költségei.

A kormány megbízta a gazdasági és a mezőgazdasági minisztériumot a pontos adatok begyűjtésével az árak mozgásáról - mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy minden illetékes osztálynak át kell tekintenie az erre vonatkozó rendeleteket és előkészíteni az egyéb jogszabályok módosítását a fogyasztók jobb védelme érdekében.

A horvátok ezentúl fokozott hatósági ellenőrzéseket rendeltek el, ideértve a kereskedelmi felügyelőséget, az adóhivatalt, továbbá a vám és pénzügyőrséget, hogy "kijavítsák mindazt, amit felelőtlen egyének tettek minden ok nélkül". Az eset igazából csak azért érdekes, mert minden országban az volt a tapasztalat, hogy az euróra történő átállás az induláskor valóban inflációt gerjesztett, gazdaságilag nem egészen indokolható okokból. Görögországban például nem is kicsit, ott erős drágulást jelentett az euró bevezetése. Ugyanakkor minden közgazdasági tankönyvből tudni lehet, hogy az áremeléseknek van egy lélektani háttere, ami mögött legtöbbször a félelem, a pánik húzódik meg, vagy az amit önmagát beteljesítő jóslatnak neveznek. Vagyis, ha mindenki arról beszél, hogy jövőre 20 százalék lesz az infláció, akkor minden kereskedő, akár akaratlanul is ehhez igazítja tarifáit.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo