Egy nap alatt megduplázták a pénzüket a bátrak, egy rendhagyó részvényt imádnak a befektetők

Egy új űrtechnológiai vállalat, a Voyager debütált az amerikai tőzsdén. S méghozzá nem is akárhogy. Már az első napon majdnem duplázott az árfolyama, 82 százalékot emelkedett a 31 dolláros kibocsátási árhoz képest.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

De hasonlóan izgalmas – ám egyelőre pénznyelő – téma a kvantum számítógép, vagy éppen a kis moduláris reaktorok (SMR), a fúziós reaktor, a szilárd test akkumulátor, a perovszkit kristályos napelem, s lehetne folytatni a sort. Korábban ilyen volt különben a mesterséges intelligencia (MI) is. S jó példája annak, hogy a kitartás meghozta a gyümölcsét. Mint alapvetően optimista és a tudományban hívő ember, azt gondolom, hogy az imént felsorolt területek mindegyikében lesz áttörés előbb vagy utóbb. Ugyanakkor azok az árazások, amelyeket az ezekhez a technológiákhoz kapcsolódó részvényekben látunk, elég túlzónak tűnnek. S éppen ezért veszélyes pályának számítanak.

S ez az egész megint csak abban erősít meg, hogy még mindig sok pénz van a rendszerben az elmúlt másfél évtized pénznyomtatásának köszönhetően. Ez pedig magasan tartja a kedvenc részvények árfolyamát még akkor is, ha a viharfelhők gyülekeznek. Lásd pl. Tesla, ahol „veszekedés” és a „szánom-bánom” ugyan nagy volatilitást hozott, de megmaradhatott egy olyan árazáson a részvény, amely még egy nagyon impresszív jövőbeli pénzáram esetén sem tűnik reális árazásnak. (Erstemarket)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo