„A tavaly őszi felmérésünkben még alapvetően optimizmus jellemezte a cégeket az idei gazdasági kilátásaikat és létszámterveiket illetően, de a második negyedévben már az előzetes tervekhez képest lényegesen óvatosabb hozzáállás volt megfigyelhető. A hazai gazdaság közel három éve tartó stagnálása egyértelműen visszaköszön a munkaerőpiaci statisztikákban is: az álláshirdetések száma az idei év első nyolc hónapjában 6 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest, miközben átlagosan 10 százalékkal több jelentkező jut egy-egy meghirdetett pozícióra. Ez a trend a harmadik negyedévben is folytatódott, ami jól mutatja, hogy a vállalatoknak sokkal inkább a stabilitás megtartása a cél a bővülés helyett – fogalmazott Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója.