Donald Trump Orbán Viktort idézte

Donald Trump sajtótájékoztatóval, Kamala Harris Joe Bidennel közösen tartott gazdasági témájú választási fórummal folytatta kampányát.

Az elnöki hivatal közleménye szerint a megállapodás a 65 év felettiek állami egészségbiztosítási programjában finanszírozott 10 legnépszerűbb gyógyszer áráról szól, aminek támogatására a Medicare részeként 50 milliárd dollárt költött a szövetségi költségvetés. Az intézkedés nyomán a páciensek számára fizetendő árak is csökkennek.

Kamala Harris alelnök oldalán feltűnt Joe Biden elnök, aki július 20-án alelnökét támogatva lépett vissza választási indulástól. Az eseményen Joe Biden úgy fogalmazott, hogy alelnökéből rendkívül jó elnök válik majd, míg Kamala Harris megtiszteltetésnek nevezte, hogy alelnökként Joe Bidennel közösen szolgálhatott.

A két politikus Joe Biden elnökjelölti visszalépése óta első alkalommal jelent meg együtt a nyilvánosság előtt.

A tervek szerint Joe Biden jövő héten ellátogat a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójára is, amit Chicagóban tartanak augusztus 19. és 22. között.

A demokrata párti delegáltak augusztus első napjaiban már távszavazáson leadták a szavazataikat, és így Kamala Harris hivatalosan elnökjelöltté vált már a konvenció előtt. A négynapos esemény ugyanakkor politikai értelemben fontos a demokratáknak, akik Kamala Harris színrelépése óta visszanyerték korábbi támogatottságukat.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szoros állást mutatnak Kamala Harris és Donald Trump támogatottsága között. A közvélemény-kutatások elemzésével foglalkozó Real Clear Politics összegzése szerint az elmúlt időszak felméréseinek átlagát tekintve országosan Kamala Harris 1 százalékponton belüli előnyben van Donald Trumppal szemben.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo