Csak úgy mennek fel az ingatlanárak a Budapest környéki településeken

Az elmúlt években a pandémia hatására jelentősen megnőtt a családi házak iránti kereslet. Az Otthon Centrum agglomerációs piacot elemző összesítése szerint egy év alatt minden járásában kétszámjegyű árszintemelkedés után, további 30-40 százalékkal nőttek az árak.

A budapesti és a megyei jogú városokban tapasztalt jelentős áremelkedés az agglomerációs lakáspiacot sem kerülte el, derült ki az Otthon Centrum első félévet összegző statisztikáiból. A használt házak négyzetméterára a 96 agglomerációs településen 539 ezer forintra nőtt, ami 28 százalékkal magasabb, mint a tavalyi évi átlag.

Nagykovácsi az élen (Fotó: Depositphotos)

Az Otthon Centrum közreműködésével idén értékesített használt családi házak adatai alapján egy négyzetméterre vetítve a Budakeszi járásban található települések voltak a legdrágábbak: Nagykovácsiban és Telkiben közel millió forint volt egy négyzetméter, melyet Üröm, Solymár és Budaörs követett 750 ezer forint körüli négyzetméterárral.

 

Általában a Budapesthez közelebbi településeken magasabbak az árak, ezen belül a főváros északi és nyugati települései számítanak a legdrágábbaknak, míg a délkeleti szektor városai a legkedvezőbb árfekvésűek. Így például Gyálon mindössze 283 ezer, Gyömrőn 389 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, míg távolabbi agglomrációs települések közül Üllőn 370 ezer, – ismertette Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője az első félév adatait.

Budapest fele egyre drágábbak az ingatlanok

 A használt házak négyzetméterára a Budakeszi járásban Budakeszin és Budaörsön volt a legmagasabb, átlagosan 662 ezer forint. Nem sokkal maradt el Szentendre és térsége 656 ezer forinttal, valamint Pilisvörösvár és Solymár a maga 630 ezer forintos négyzetméterenkénti átlagértékével. Az utóbbi években az agglomerációban az árak megduplázódtak; aki mégis olcsóbb ingatlant keres, az leginkább a délkeleti szektorban járhat sikerrel. Az Otthon Centrum adatai szerint pillanatnyilag Monor térsége a legolcsóbb, átlagosan 417 ezer forintos négyzetméterárral. A fővároshoz közeledve azonban az árak már a fél millió forintot közelítik.

 Az agglomeráció minden járásában kétszámjegyű áremelkedést tapasztalt az Otthon Centrum. A legtöbb településen 30-40 százalékos az áremelkedés a tavalyi átlagárhoz képest, a csúcstartó a relatíve olcsóbb Gödöllő lett, 40 százalékos drágulással.

A használt lakások iránt mérsékeltebb kereslet mutatkozott az agglomerációban, de a lakások ára jellemzően itt is kétszámjegyű növekedést mutatott: az átlagosan 705 ezer forintos négyzetméterár 20 százalékkal magasabb a 2021. évi értéknél. A félmilliós fajlagos ár megszokottá vált idén, de a népszerűbb városokban, például Dunakeszin vagy Szentendrén már a 800 ezer forintos négyzetméterár tekinthető átlagosnak, míg a kicsit kedvezőbb árú Szigetszentmiklóson is 630 ezer forint volt az átlagár.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo