Miközben nálunk a reformnak még a szándéka is megbukott, addig a csatorna másik oldalán egy hétköznapi választáson győzött Tony Blair, aki éppen nem választási gazdaságpolitikával tartotta éberen a munkáspárti szavazókat. Eközben az éppen egy éve velünk és kilenc másik országgal gazdagodó Európai Unióban éppen nem angol, hanem visegrádi beteget tartanak nyilván. De hogy változatlanul közeledünk Európához, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a vendéglőkben a számlán - no meg az adóbevallásban - nálunk is feltüntetendő a szerviz. Jó okunk van tehát arra, hogy e történéseket szakavatott elemző segítségével láttassuk: Csaba László közgazdász professzor készséggel vállalkozott kérdéseink megválaszolására.
- A honi minisztercserék egyik retorikai eredménye: a nagy elosztó rendszerekhez a választásokig garantáltan nem nyúlnak hozzá. Ilyen helyzetben mit ér - ér-e többet, mint közhangulat-simogatást - a száz lépés, benne a megsarcolt borravalóval, az építési törvény szerint amúgy is ellenőrzendő építési költséggel?
- A lengyelek nem bírnak magukkal, előre hozott választások esedékesek náluk, a csehek ugyan megúszták a kormány teljes széthullását, de nyugalomra semmi okuk. A visegrádi négyek közül hárman keményen megharcolták uniósságuk első évét: a hármak gyengélkedése - lassú növekedése, nehéz egyensúlyi helyzete - paradox módon erősíti-e a három országot?
- Nem hármak, négyek. A kormányzat a szlovákoknál is szétesőben van, s a számaikban sincsenek csodák. Pontosabban az a csoda, hogy az ország, amelyik mindig mindenben lemaradt, most merész intézkedésekbe kezdett és nem roppant bele. Az egészségügyük, a közteherrendszerük átalakítása az, amit elkezdtek, s 5-6 év múlva derül ki, mit hoznak ezek az intézkedések. Az az igazán értékelhető Szlovákiában, hogy nem következett be az, amit a kormányzat ellenfelei jósoltak. A minap itt járt a Közép-Európai Egyetemen Csáky Pál miniszterelnök-helyettes, aki ugyanezt állította: pozitív meglepetésként jegyzik, hogy nem jöttek be azok a jóslatok, amelyek például a teljességében elmaradó állami bevételeket vetítették előre, illetve azt, hogy majd fellázadnak a kialakuló folyamatok miatt az emberek.
- Tehát nem visegrádi hármakról, hanem az eredeti négyekről illik megemlékezni...
- A politikai folyamatok valóban eléggé hasonlatosak, a kormányzatok eléggé szétforgácsolódnak, s Szlovákia kivételével nem eléggé lendületes sehol sem az intézményi, szerkezeti átalakítás. A gyengélkedésről pedig csak annyit, hogy nem egyszerű a magyarázat. Két doktorandusom ír most éppen e tárgyú tanulmányt, de más-más megközelítésben, s majd megpróbálják elmagyarázni, hogy mi is lesz. Érdeklődéssel várom. Mindenesetre, amikor a politikai központ szétforgácsolódik akár formálisan, akár informálisan - lásd, ami történik Magyarországon az államfőválasztás körül, ahol az MSZP-ben 380/260 arányban választanak meg valakit, azaz aligha áll egy emberként az államfőjelölt mögött pártja - , akkor nem fognak bele lényegi változtatásokba. Az pedig tény, hogy a hat gyengébb, kisebb csatlakozott ország már benne van az Európai Unió árfolyam-mechanizmusában, ellentétben a visegrádiakkal, akiknél romlanak a mutatók, a teljesítmények - ez azért nem ad felmentést egyik ország számára sem. Bármelyik politikai oldalról nézve is ugyanaz látszik, tudja ezt a mi esetünkben is a nálunk lévő ellenzék. Azaz némileg békülékenyebb hang sejlik fel: talán érzik, ha valaki egy időpontban ugyan ellenzékben van, ám lehet kormányon is, s nyomban szembesülnek ugyanazokkal a problémákkal, amelyekkel a pult másik oldalán az aktuális kormány küzd pillanatnyilag.
- Tony Blair harmadszorra is nyert. A miniszterelnök arról is nevezetes, hogy be mert vállalni több nem túl népszerű intézkedést a választások előtt. Mégis nyert - vajon a britek speciális habitusának köszönhetően?
- A Blair-győzelem sokadik bizonyítéka annak, amit minden elfogulatlan elemzőnek meg kell állapítania, nemcsak rossz, össze-vissza ígérgetéses választási politikával lehet választást nyerni, hanem jó politikával is. De a svéd miniszterelnök is ennek a példája, a finn koalíciós kormány ugyancsak, s Asnar sem a gazdasági programja miatt veszített Spanyolországban. Az utolsó pillanatig nyerésre állt, s ha nem a madridi robbantás estéjén nem jelentik ki, hogy a baszkok követték el a terrorcselekményt és már meg is vannak a tettesek, akkor Aznar a mai napig kormányfő. Politikája és pártja egyaránt sikeres volt annak ellenére is, hogy ő maga unalmas bürokrataként vált ismertté. S ha nem ő, akkor a felesége lett volna a tényleges főnök, mint ahogy megelőzőleg is szinte ő vezette a spanyol kabinetet. Nem a politikába bukott bele tehát az előző madridi kormányfő, hanem a téves kommunikációba: vagy jégre vitték, vagy őt magát ragadta el az indulat. De ilyet már láttunk, például 1998-ban itthon, amikor Horn Gyula a megnyertnek látszó választás birtokában újra aláírta a Bős-Nagymaros egyezményt. Ennek, ezeknek nincs sok közük a nagy elvi ügyekhez, hanem csak ahhoz, hogy valaki az utolsó pillanatban elnézi a királynőjét és bemattolják! Azaz, ha valaki jól sakkozik és nem követ el szembe ötlő hibát, akkor népszerűtlen politikával is nyerni tud, kivált, ha van alkalmas csapata, s legfőképp elfogadott jövőképe, olyan, amilyenre igent mondanak az emberek. Tony Blair harmadik győzelme erről szólt.
