Piac&Profit: Könyvében azt írja, hogy a brit kilépést pártolóknak nem voltak és ma sincsenek racionálisnak tekinthető, gazdasági elemzéseken alapuló érveik. Milyen gazdasági ígéreteket tettek a brexitpárti politikusok és ezekből mi az, ami megvalósulhat?
Losoncz Miklós: A kilépéstől a szuverenitás helyreállítását várták a kilépéspárti szavazók. Ehhez tartozott, hogy megszűnik az Európai Unió Bíróságának joghatósága az Egyesült Királyságban, az ország függetlenedik az európai uniós jogszabályoktól, maga határozza meg (értsd korlátozza) a bevándorlást, és a brit kormányok ezután szabadon köthetnek kereskedelmi egyezményeket. A kilépéspártiak egyik fő érve az volt, hogy ha megszűnik az Egyesült Királyság (általuk egyébként nagymértékben túlbecsült) nettó befizetési kötelezettsége a közös költségvetésbe, az így megspórolt pénzt többek között a brit egészségügy fejlesztésére lehet majd fordítani.
Valójában azonban a brit kormány nem volt felkészülve a kilépésre. Hiányoztak azok az intézmények, amelyek az EU-s szervek helyébe léphetnének. Nem számoltak azzal sem, hogy a kilépés hosszú és bonyolult folyamat, erre külön minisztériumot kellett létrehozni, de máig sincs meg teljesen a megfelelő szakembergárda hozzá.
A brit kormány még nem döntötte el teljesen, hogy kemény vagy puha kiválást akar-e, bár Theresa May az előbbit támogatja. A körülmények azonban inkább a puha kilépést valószínűsítik.
P&P.: Nagy-Britanniában kik voltak azeuroszkeptikus pártok és a kilépés támogatói? Származott-e személyesen káruk az uniós tagságból?
Az Egyesült Királyság nagyon sokat profitált az EU-tagságból, a korábbi kormányok a nettó haszon maximalizálására törekedtek, eközben „Brüsszel diktatúrája” egyáltalán nem érvényesült, a gazdasági szereplőket nem korlátozták az uniós jogszabályok.
P&P.: Írja is a könyvében, hogy az Egyesült Királyságot nagyrészt elkerülték az unió általános problémái, mint a menekültválság vagy a szuverén adósságválság, Hogyhogy mégis ők léptek ki és nem mondjuk a svédek, az írek vagy a görögök?
Ha makroszinten az Egyesült Királyság nyert is az EU-tagságból, kis léptékben azonban valóban befolyásolták a brit háztartások életét a közép- és kelet-európai EU-tagállamokból érkezett bevándorlók. Amikor egy ötezres kisvárosban megjelenik sok lengyel munkavállaló, ez érthető módon feszültségeket okozott, ami az EU-val szembeni indulatokban csapódhatott le.
Nem lebecsülendő a Cambridge Analytica-ügy hatása sem, amikor pszichológiai profil alapján kaptak az emberek a kilépésre buzdító célzott Facebook-hirdetéseket a népszavazás előtt. A döntés ennek ellenére demokratikus volt. Emiatt nincs, aki nem tekintené legitimnek a szavazás eredményét, és nem is hiszem, hogy visszafordítható lenne, akkor sem, ha a britek többsége megbánta a kilépést. Az uniós intézmények is ezen az állásponton vannak.
P&P.: Említette Nagy Britannia lehetőségét arra, hogy saját kereskedelmi egyezményeket kössenek a jövőben. Lehetséges-e, hogy a brit külkereskedelem belátható időn belül helyreálljon olyan szintre, egyéni egyezmények után, mint amilyen az EU-ban volt?
LM.: Ezt nagyrészt attól függ, milyen egyezményt köt később a brit kormány az EU-val. Ma az Egyesült Királyság külkereskedelmének közel fele az Európai Unióra jut. Az EU-n kívüli országokkal évekig tarthat majd új kereskedelmi egyezmények megtárgyalása, ami tovább tartósítja a bizonytalanságot. Így nem is valószínű, hogy előnyös egyezményeket tudna kötni.
P&P.: A könyvében több lehetséges utat felsorol az Egyesült Királyság és az EU társulásának folytatására: török modell, svájci vagy norvég modell. A britek számára melyik lenne a legkedvezőbb?
LM.: Egyértelműen a norvég modell lenne az ideális, vagyis, ha az Egyesült Királyság az Európai Gazdasági Térség része maradna. Ez azt jelentené, hogy továbbra is érvényesülne a négy szabadság: az áruk, a szolgáltatások, a munkaerő és a tőke szabad mozgása, és a brit árukra is vonatkoznának az uniós jogszabályok. Ezzel együtt valószínűleg a vámuniós is fennmaradna. Mindezeken túl fennmaradna az Európai Unió Bíróságának joghatósága, és az országnak bizonyos hozzájárulást továbbra is fizetnie kellene a közös költségvetésbe. Mindez persze azt is jelentené, hogy nem sok maradna abból a szuverenitásból, amiről a 2016-os népszavazáson elvileg döntöttek.
Fontos megjegyezni, hogy bármelyik forgatókönyv valósul meg, az Egyesült Királyság kedvezőtlenebb helyzetbe kerül, mint uniós tagként volt. A teljes szuverenitás visszaszerzése lenne a legrosszabb opció, ez tökéletes elszigeteltséghez vezetne.
P&P.: Sokat ír az EU strukturális problémáiról, az uniós demokráciadeficitről és az Európai Bizottság legitimitási problémáiról, ami a brit kilépésben is fontos szerepet játszott. Az EU megreformálását, demokratizálását elősegítheti a brexit?
LM.: Az azóta eltelt időszak azt mutatja, hogy a brit népszavazás eredménye felgyorsította az EU reformjára irányuló törekvéseket, még ha az uniós intézmények ezt a brexit ügyétől külön kezelik. A kilépés mindenképpen kijózanító hatással volt az EU-ra, de le is törte az EU-ellenes mozgalmak lelkesedését.
Érdekesség, hogy bár a populista, EU-szkeptikus pártok megerősödtek az utóbbi időben, a programjuk sokat szelídült. Az Olaszországban kormányra került populisták ma már nem akarnak kilépni az EU-ból, vagy kivezetni az eurót. Eközben a leginkább vitatott legitimitású intézmény, az Európai Bizottság is nyitottabb a reformokra, és a tagállamok lakossága körében magas maradt az EU támogatottsága.
P&P.: A brexit akár szorosabb európai integrációhoz is vezethet?
LM.: Ezt nehéz megmondani, de az biztos, hogy az EU más országaiban a brexit óta alábbhagytak a kilépést támogató mozgalmak. A reformfolyamat biztosan lendületet kapott, de hogy pontosan melyik irányba indul tovább, az elsősorban a tagállamok kormányain múlik majd.
