Boldogok a növénytermesztők – miben bizakodnak 2021-ben a gazdák?

A Takarék AgrárTrend Index értéke 2020 utolsó negyedévének végén 31,8 pontra emelkedett a 48 pontos skálán, ami 1,3 ponttal magasabb az előző negyedévinél.

2020 legnagyobb nyertesei egyértelműen a szántóföldi növénytermesztők voltak. A gabona- olaj és fehérjenövény termékpályákon a tavaszi aszály körüli bizonytalanság után az utolsó negyedévre, elsősorban a kialakult piaci áraknak és a kielégítő termésmennyiségnek köszönhetően kiemelkedő jövedelmezőségről számoltak be az alapanyag termelők, ugyanez a hatás a feldolgozóknál negatív irányú. Az elemzők 2021 első negyedévében a malomipari termékek fogyasztói árában jelentősebb emelkedésre számítanak, ahogy a takarmányokéban is.

Kép: Fotolia

A tejágazatban továbbra is kielégítő átvételi árak látthatóak, a megnövekedett hazai feldolgozó kapacitások pedig olyan értelemben hatottak pozitívan az ágazatra, hogy az esetlegesen szűkölő exportlehetőségeket a termelők fel tudták váltani hazai kapcsolatokkal. A húsmarha termékpálya szereplői alapvetően a kedvező árfolyamhatásokat élvezik, nem mutatnak számottevő keresletcsökkenést, ám az éttermek újbóli bezárása rájuk negatívan hatott. Egyes takarmánynövények árában a szarvasmarhát tenyésztők is némi áremelkedést várnak, azonban fontos megjegyezni, hogy előbbi ágazatokban az állattenyésztési divízió mellé jellemzően saját takarmánytermő terület is párosul, így kevésbé kitettek a takarmánypiaci folyamatoknak.

Ezzel szemben a baromfihús-, sertés- és tojás termékpályákon a 2021-es évben a piaci szereplők kettős árnyomástól tartanak. Európában 2020 utolsó negyedévében Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában, Németországban és Lengyelországban is regisztráltak madárinfluenzás eseteket, korábban Németország távol-keleti sertéshús exportlehetősége megszűnt, így mind a baromfi- mind pedig a sertés esetében átmenetileg túlkínálatos európai piacon kénytelenek helytállni a feldolgozók. A takarmányok árába 2021 első negyedévében épülhetnek be az előző év végi magas terményárak. Előbbi hatások eredményeként kerülnek kettős árnyomás alá az állattenyésztők: az elsődleges input (takarmány) áremelkedését a feldolgozói oldalról érkező nyomás miatt nem tudják a vágóállat árában érvényesíteni.

A borászatoknak a vendéglátóhelyek ismételt bezárása okoz nehézségeket, azonban 2020 végére számos termelő megteremtette az online értékesítés lehetőségét, így a 2019-es évjárat tételei, ha nem is 100 százalékban, de utat találnak a fogyasztókhoz. A szőlő-bor termékpálya azon szereplői, akik jellemzően lédig bort értékesítenek, kifejezetten erős évről számoltak be, ugyanis az exportpiacokon jobb pozíciókkal találkoztak. A gyümölcsök esetében az árak jóval a 2019-es szint felett voltak tavaly.

A siker kulcs a hatékonyság

Bátran kijelenthető, hogy 2021-ben a magyar élelmiszergazdaságban a siker kulcsa a hatékonyság lesz, kiváltképp az állattenyésztők esetében. Az egyes állati fehérjét előállító termékpályák szereplői tényként kezelik, hogy hamarosan a takarmányköltségek rendkívüli módon emelkedni fognak. Előbbi kockázat többféleképpen kezelhető, ám a leginkább sikeresnek a hatékonyság növelése tekinthető, hiszen ezzel érhető el a költségek csökkentése, amivel némileg kiküszöbölhető az input ár emelkedése, hosszú távon pedig magasabb jövedelmezőséget eredményezhet. Jelen piaci körülmények között felerősödik a támogatások szerepe, mind a jövedelempótló, mind pedig a hatékonyságnövelést célzó beruházás ösztönzőké. Jelen piaci körülmények között egyéb kockázatkezelési eszközök térnyerésére is számíthatunk, ezt példázza a 2021 februárjában induló új krízisbiztosítási rendszer is, amelyhez immár az állattenyésztők is csatlakozhatnak, ennek célja kifejezetten az idei év várható negatív hatásainak részleges kiküszöbölése.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo