Állítja például az egyik cikkben, a sikeres reformhoz három feltétel hiányzik a kormányzat részéről. (Hogy melyik a három, azt e cikkben megtaláljuk, a miért hiányzik automatikus kérdésre viszont a másik publikációban leljük meg a feleletet.) Idézzük tehát a hiánylistát: Nincs elegendő hitelesség, szakértelem és kommunikáció. Ez a kormány nehezen tud áldozatokat kérni a lakosságtól, amikor elsőrendűen felelős a mai helyzetért. Ez az igazi baj, emiatt nincs meg az átütő erő, amely kellene ahhoz, hogy a reformlépéseket a társadalommal elfogadtatva, adott esetben a jelenlegi rendszer haszonélvezőinek érdekeivel szemben is végre tudja hajtani.
Az abszolút pesszimizmus azonban mellőzhető egyelőre, hiszen a másik karácsonyi Bokros-megnyilatkozás az alagút végén piciny fényt enged láttatni. A szerző azt mosdja, hogy a közpolitika olyan mértékben elsikkadt a közbeszédből, hogy fontos intézményeket jelző egyes szavakat (például tandíj) sem lehetett azonnali kiátkozás veszélye nélkül kiejteni. Ehhez képest, hangsúlyozom, ehhez képest van óriási előrelépés abban, hogy Magyarországon anélkül lehet beszélni tandíjról, vizitdíjról, iskolák és kórházak esetleges bezárásáról, hogy a politikai osztály azonnal szalonképtelennek nyilvánítana bennünket. Sőt, csodák csodája, a politikai osztály egyre nagyobb hányada használja maga is a korábban szitokszóként bélyegzett szavakat, noha az álszemérem még bénítóan hat (ezért a tandíjat illik képzési részhozzájárulásnak nevezni).
Akkor konkretizáljuk is, visszalapozva a másik cikkhez, azaz az interjúhoz. Bokros Lajos visszautal egy állítására, s kijelenti, ezért mondtam, hogy a vizitdíj meg a kórházi ápolási díj fontos dolog, mert az nemcsak parametrikus reform, hanem fontos eleme lehet a majdani paradigmaváltásnak is: leszorítja a túlzott keresletet, és érezhetővé teszi az emberek számára, hogy semmi sincs ingyen.
Ennyire egyszerű és nyilvánvaló? Okkal kérdezzük és okkal találjuk meg a magyarázatot arra, hogy ha nem ezt lépte meg a politikai osztály, akkor mit lépett, avagy mit nem és persze akadnak-e a tévedésekért felelősnek mondható urak és hölgyek? Nos, erre is találni a másik írásban választ. Például azt, hogy - veti papírra Bokros Lajos - sokan és sokat írtunk, nyilatkoztunk arról, hogy a magyar gazdaságpolitika helytelen, sőt káros, hogy az esztelen költségvetési túlköltekezéssel újfent elzálogosítjuk a jövőt, a fedezetlen bérkiáramlással romboljuk a gazdaság versenyképességét, a formálisan magas kulcsokkal dolgozó, de kedvezményekkel svájci sajttá lyuggatott adórendszerünkkel agyonterheljük a vállalatok és a társadalom tisztességesen dolgozó és adózó tagjait, miközben növekszik a potyautasok száma, hogy szigorú pénzpolitikával nem lehet semlegesíteni a túlságosan laza költségvetési és jövedelempolitika inflációs hatását, vagy ha mégis, akkor azt csakis az éppen gyorsítani kívánt növekedés rovására lehet megtenni (kiszorítási hatás). Ezekre a kiáltásokra legjobb esetben szégyenlős elhallgatás, rosszabb esetben gúnykacaj ("neoliberális közgazdász adjon külföldön tanácsokat"), vagy büszke elhatárolódás ("abszolút nincs szükség megszorításokra"), még rosszabb esetben nyílt vagy burkolt fenyegetés ("ne merd rontani választási esélyeimet") volt a válasz... Idén végre eljött az igazság pillanata. Az, hogy az elmúlt öt év jövőfelélő gazdaságpolitikája látványosan megbukott, fontos következményekkel jár. Visszafelé és előrefelé hitelteleníti mindazokat, akik ezt az eleve tudhatóan káros gazdaságpolitikát formálták, gyakorolták, vagy akárcsak elméletben, de igyekeztek megvédeni.
Amióta van újkori magyar sajtó, azóta van - szaknyelven - vörös farok. Vajon Bokros Lajos segédletével az interjú írója, s persze a saját tollú cikkben ő maga gondoskodik-e erről? Igen, mindkét cikk esetében, de arra is igen lehet a válasz, hogy a vörös nem túlzás-e? Túlzás, mert legfeljebb halvány pír a sajátja mind a két cikkvégnek. Íme, előbb az interjú: a társadalommal való párbeszéd eredményeképpen kialakulhat a légkör, amelyben a pártpolitikusok könnyebben szót értenek egymással. Előbb a társadalmat kell megnyerni a reformoknak, utána jönne a politikai kiegyezés.
És a még inkább bokrosi folytatás: ...Magyarország felzárkózik-e Nyugat-Európához abban a tekintetben, hogy ezentúl lesz tere a minőségi közpolitikának. Ezt egyelőre nem tudjuk. Ameddig nem kecmergünk ki a mai gazdasági, politikai és erkölcsi válságból, addig biztosan, márpedig ez a sokrétű civilizációs válság hazánkban sajnos sokáig fog tartani. Van esély tehát arra, hogy a jó közpolitika végre meggyökeresedjen a magyar ugaron.
