Bajban a nyugdíjasok: egyre jobban megszenvedik a drágulást a boltokban

2007 óta nem látott mértékben ugrott meg novemberben az infláció, ami az idei nyugdíjemelés reálértékét elvitte.

 

Noha a kormány rendre arra hivatkozik, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét, könnyen lehet, hogy ez az idei évben nem fog sikerülni. Igaz, a novemberben kifizetett nyugdíjprémium révén az idősek összességében így is „pluszban lesznek” 2021-ben - írja laptársunk,.az mfor.hu.

(Fotó: Pixabay)

Az időseket az egyes termékek közül vélhetőleg az élelmiszerek drágulása sújtotta leginkább, ezek átlagosan 6 százalékkal drágultak. Érdemes megjegyezni, hogy laptársunk, a Privátbankár kedden tette közzé szokásos élelmiszerbevásárlási körképét, és az élelmiszerárak megugrását az is előrevetítette, sőt kiderült belőle, hogy a lap által referenciakosár egy év alatt majdnem 14 százalékkal lett drágább!

Az Árkosár megállapítása szerint a drágulás miatt a margarin már-már luxuscikknek számít. Utóbbit egyébként a KSH adatai is megerősítették, a ma publikált számok szerint az élelmiszereken belül ugyanis alapvető cikkek drágultak jelentősen, hiszen az étolaj 26,9, a liszt 20,2, a margarin 19,5, a kenyér 12,1, a péksütemények 11,3, a munkahelyi étkezés 10,5, a baromfihús 9,0, az éttermi étkezés pedig 8,8 százalékkal ugrott meg.

Amennyiben megnézzük az idei nyugdíjemeléseket, akkor azt láthatjuk, hogy az év elején a kormány a tervezett inflációnak megfelelően 3 százalékkal emelte az idősek járandóságát, ám már az első hónapokban látszódott, hogy a pénzromlás üteme ennél magasabb lehet, majd a tavasz során ez gyakorlatilag megerősítést nyert. Erre reagálva júniusban lépett a kabinet és 0,6 százalékos emelésről döntött. Majd a törvényi előírásoknak megfelelően az augusztusi infláció adat alapján döntöttek a nyugdíjkorrekcióról. Az akkori fogyasztói áremelkedés alapján legalább 0,7 százalékos emelésről kellett dönteni, ám ezt megfejelték, hiszen 1,2 százalékkal nőtt visszamenőleg az idősek járandósága. Vagyis éves viszonylatban 4,8 százalékos inflációs rátáig egészítette most ki a kormány a nyugdíjakat.

A probléma az, hogy szerda reggel publikált inflációs számok viszont ennél is rosszabb január-novemberi pénzromlást mutatnak, hiszen az 4,9 százaléknál jár. Hozzá kell tenni, hogy a KSH a nyugdíjas inflációt is mér, ami egy „idősekre szabott” elméleti fogyasztói kosár. Ebben az alapmutatóhoz képest néhány tétel felül van súlyozva, így az élelmiszerek és a rezsiköltség is. Novemberben az alapmutató havi bázison mért 0,7 százalékos áremelkedését mérték, és a nyugdíjas infláció ehhez hasonló számokat mutatott. Éves viszonylatban pedig a nyugdíjas infláció is 6,5 százalék lett.

További részletek az mfor.hu cikkében. 

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo