Baj van egyes dunai hajósokkal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) visszavonta a dunai hajózási kartell egyik szereplőjének 30 százalékos bírságkedvezményét, mert két cég nem volt együttműködő.

A GVH azt közölte, hogy az említett két cég - bár a vizsgálat során elismerte a jogsértést - az eljárás jogszerűségét vitatva utólag megtámadta a hatósági döntést a bíróságon, ezzel világossá tette, hogy valójában már az eljárás során sem volt együttműködő.

A GVH nem vette jó néven a jogi csűrcsavart (Fotó: Pexels.com)
A GVH nem vette jó néven a jogi csűrcsavart (Fotó: Pexels.com)

Emlékeztettek, hogy a GVH március elején állapította meg, hogy két vállalkozáscsoport jogsértő módon próbálta felosztani a budapesti menetrendszerinti hajójáratok üzemeltetésére kiírt BKV-tendert.

A vizsgálat során a vállalkozások mindegyike úgynevezett engedékenységi kérelemmel élt, vagyis a jogsértést elismerve, önként feltárta a kartellben való részvételét a versenyhatóság felé.

A GVH versenytanácsa tavaszi határozatában erre tekintettel mintegy harmadával csökkentett, 6,5 milliós bírságot szabott ki az érintett cégekre.

A döntést követően azonban a kartellben résztvevő egyik vállalatcsoport - a beismerése, illetve a kartell saját maga által feltárt körülményei dacára - keresetet indított a döntéssel szemben, teljes egészében vitatva az eljárás jogszerűségét.

A GVH határozataival szembeni jogorvoslat lehetőségét a versenytörvény minden esetben - így még a kartellezést elismerő cégek számára is - garantálja, hiszen a közigazgatási döntések kontrollja fontos jogbiztonsági kritérium.

A vállalkozások által benyújtott keresetlevélből ugyanakkor ebben az esetben egyértelművé vált, hogy mégsem teljesülnek az önfeladásuk miatt kapott hatósági bírságkedvezmény feltételei.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo