Az APEH tavalyi ellenőrzéseiről

Az APEH ellenőrzési osztályai tavaly közel 160 ezer vizsgálatot folytattak le, amely egy százalékkal volt kevesebb, mint 2000-ben. Az ellenőrzések több mint fele kiutalás előtt történt, amelyeknél igencsak „elszomorító” volt a helyzet: az ilyen típusú vizsgálatoknak több mint 90 százaléka zárult valamilyen megállapítással, amelynek során több mint 4 milliárd forint nettó adóhiányt tártak fel, a jogtalan visszaigénylések összege pedig megközelítette a 36 milliárd forintot. A kiutalás előtti áfa vizsgálatok havi átlagos száma tavaly az előző évhez képest csökkent, azonban az egy vizsgálatra vonatkozó átlagos feltárás összege nőtt.

Az utólagos átfogó, adó- és támogatásnem ellenőrzések száma majdnem elérte a 30 ezret, a megállapított nettó adóhiány pedig a 64 milliárd forintot. Az utólagos ellenőrzéseknek a 74 százaléka zárult megállapítással. A megszűnő vállalkozásoknál viszont kedvező volt a kép: az összes tavalyi ilyen típusú vizsgálatnak alig 14 százalékában volt valamilyen megállapítás az elkövetett szabálytalanságok miatt. Tavaly átlépte a százas határt a vagyongyarapodással kapcsolatos ellenőrzések száma, amelyek során közel 700 millió forint nettó adóhiányt állapítottak meg a revizorok.

A nettó befizetendő adóhiány teljes összege tavaly közel 70 milliárd forint volt, amelynek legnagyobb része – 71 százaléka - tavaly is az általános forgalmi adóban tett megállapítások eredménye volt. (L: 1. táblázat) Az ellenőrzések során több mint 44 milliárd forint szankciót – adóbírságot, mulasztási bírságot és késedelmi pótlékot – szabtak ki.

Idén is folytatja az adóhatóság az újonnan alakult egyéni és társas vállalkozások körében a preventív ellenőrzéseket . Az ilyen típusú vizsgálatra a „szerencsések” felét ebben az évben véletlenszerűen választják ki, a másik fele pedig az alacsony induló tőkével alakult mikro és kisvállalkozások közül kerül ki. A nyugta-, számlaadási kötelezettség betartásának ellenőrzését idén a „különösen fertőzött” helyeken – piacokon, szórakoztatóhelyeken – nézi a leggyakrabban az adóhatóság. De a korábbi években tapasztaltnál jóval többször megjelennek majd a revizorok a lakossági szolgáltatást nyújtóknál, a termék-előállítást végzőknél is. Visszamennek azokra a helyekre, ahol már - egy éven belül - ilyen típusú szabálytalanságot találtak. Az adóhatóság a társhatóságokkal – VPOP, rendőrség – közösen együttes, országos akciókat is tervez, amelynek során a nyugta- és számlaadási kötelezettség teljesítését, a foglalkoztatottak bejelentését, a legális munkavégzést vizsgálják. A jelenlegi elképzelések szerint ilyen központi szervezésű akció lesz Somogy, Veszprém, és Zala megyék idegenforgalmilag frekventált területein, Tolna megyében, a fővárosban pedig a piacokat, szórakoztató és bevásárló központokat érintően.

A vállalkozások az áruk eredetéről ma sem mindig rendelkeznek bizonylatokkal, számlákkal, s így persze az értékesítésről sem állítanak ki semmiféle bizonylatot. Éppen ezért idén nagy figyelmet fordítanak a kereskedelemben az áru, a szolgáltatásoknál az anyagkészletek eredetének ellenőrzésére. Gyakrabban kerül sor az ilyen vállalkozásoknál évközben leltárfelvételre.

A jelentős minimálbér emelés, a vállalkozói terhek emelkedése miatt a fekete foglalkoztatás várhatóan idén sem fog megszűnni, különösen a vendéglátás, az építőipar és a mezőgazdasági idénymunkák során volt jellemző korábban is. A be nem jelentett alkalmazottak kiszűrésére, foglalkoztatásának bizonyítására így különösen ezeken a helyeken figyel az adóhatóság.

Az operatív ellenőrzést végző revizorok feladata az ún. jövedelemküszöb alatt valló, önálló tevékenységet végző – többnyire egyéni vállalkozók – nyilatkozattételre történő felszólítása is, amennyiben jövedelmük nem éri el a PM irányelvében meghatározott összeghatárt. Nem ritka, hogy ezek a vállalkozók a nyilatkozatban ellentmondásos, a valóságnak nem megfelelő információkat közölnek. Érdemes azonban a vállalkozóknak az ilyen fajta magatartástól tartózkodni, mert lényegében kiteszik magukat rövid időn belül egy alapos adóvizsgálatnak.
Veres Ibolya

Véleményvezér

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo