Az oroszok szerint hatnak a nyugati szankciók Orbán Viktor szerint nem

A Fidesz propaganda csúcsfokozatba kapcsolt, hogy meggyőzze a magyar állampolgárokat, a nyugati szankciók semmit nem érnek Oroszországgal szemben. Érdekes, hogy ezt még Moszkvában sem így látják.

Hosszútávon pedig még rosszabb idők várnak Moszkvára. Oroszország hosszabb és mélyebb gazdasági recesszióval nézhet szembe az amerikai és európai szankciók miatt, és veszélybe kerülhetnek azok az iparágak, amelyekre az ország gazdasága évek óta támaszkodik - közölte a Bloomberg hírügynökség az orosz kormány belső jelentésére hivatkozva, amelyet a Kommerszant orosz gazdasági lap idézett kedden. Az "inerciálisnak" elnevezett forgatókönyv azt feltételezi, hogy a gazdaság jövőre 8,3 százalékkal gyengül 2021-hez képest és ezzel eléri a mélypontot a visszaesés. A "borúlátó" forgatókönyv szerint a mélypont 2024-ben lesz, akkor a GDP 11,9 százalékkal marad el a tavalyi szinttől. Ugyanezen a napon Makszim Resetnyikov, az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium vezetője a Vlagyivosztokban zajló 7. Keleti Gazdasági Fórumon elismerte, hogy az elemzői számításokon alapuló, belső jelentés létezik, és ez valóban hosszabb, mélyebb gazdasági recesszióval számol az országot sújtó szankciók miatt.

Orbán Viktor úgy látja, Európát kényszeríti térdre a brüsszeli szankciók által okozott brutális infláció és energiahiány. A miniszterelnök vízióját egyelőre egyetlen döntéshozó sem osztja se Európában, se Oroszországban, ezért ez inkább csak a magyar választóknak szóló üzenetnek tűnik. Jó lenne tudni az okát. Az ember csak találgatni tud. Egy ilyen üzenettel vagy indokolni lehet majd az uniós pénzek elmaradását Magyarország számára, vagy a háttérben valódi fenyegetések érkezhetnek számunkra Moszkvából, hogy nekünk is elzárják a csapokat, vagy valami egészen más.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo