Az iráni háború hatalmas csapást mért az arab egységre

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte az emírségek energiaügyi minisztere.

Szuhail Mahamed al-Mazruei a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a döntést az emírségek energetikai stratégiáinak gondos mérlegelését követően hozták meg. Hozzátette, hogy a lépést nem vitatták meg más országokkal. „Ez egy kormányzati döntés, amelyet a termelési szinttel kapcsolatos jelenlegi és jövőbeli politikák alapos áttekintése után hoztunk meg” – tette hozzá.

Megrendülhet az OPEC
Megrendülhet az OPEC
Fotó: Businessinsider
Mazruei szerint a döntésnek nem lesz jelentősebb hatása a piacra, tekintettel a Hormuzi-szorosban kialakult helyzetre.

A tájékoztatás szerint a lépés május 1-jével lép hatályba.

A döntést az előzte meg, hogy az emírségek az iráni konfliktus során súlyos vádakat fogalmazott meg a kartellben részt vevő más arab országokkal szemben. A regionális gazdasági központnak és Washington egyik legfontosabb térségbéli szövetségesének számító ország azt vetette szomszédai szemére, hogy nem védték meg az iráni támadásoktól.

Anvár Gargas, az emírségek elnökének diplomáciai tanácsadója a Gulf Influencers Forum nevű tanácskozáson – amely a regionális döntéshozók találkozója – bírálta a Perzsa-öböl menti arab országokat. Megfogalmazása szerint az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) – amelynek az Egyesült Arab Emírségek mellett Szaúd-Arábia, Kuvait, Bahrein, Katar és Omán is tagja – tagállamai ugyan logisztikai értelemben támogatták egymást, politikai és katonai szempontból álláspontjaik azonban „történelmi mélyponton voltak”. „Az Arab Ligától elvártam ezt a gyenge kiállást, és ezért az nem is lepett meg, de az együttműködési tanácstól nem számítottam erre és csodálkozom is rajta” – hangoztatta.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo