Az ingatlanárak ugrásszerű emelkedése a lakásbiztosítási piacot is megrengeti

Az ingatlan.com lakásárindexének legfrissebb adatai szerint országosan több mint 9 százalékkal nőttek a lakásárak januárban az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A lakásárak emelkedése nemcsak az ingatlan-adásvétel előtt állókat érinti, az ingatlanok értékének jelentős növekedése a korábban megkötött lakásbiztosításokra is hatással lehet, hiszen azok már nem biztos, hogy teljeskörűen fedezik az adott ingatlanokat. A money.hu szakértője ennek kapcsán adott tanácsokat a lakásbiztosításunk felülvizsgálatához.

A február 10-i adatok alapján országos átlagban 9 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak, de a Debrecent is magában foglaló Észak-Alföld régióban 13 százalék, Budapesten pedig 12 százalékos volt a drágulás, és a fővárosban február elején a használt lakások átlagos négyzetméterára elérte az 1,17 millió forintot.

A lakásárak drasztikus emelkedésére nem sokan számítottak
A lakásárak drasztikus emelkedésére nem sokan számítottak
Fotó: Depositphotos
Az ingatlan értékének jelentős növekedése azt is jelenti, hogy a korábban megkötött lakásbiztosítási szerződésben szereplő biztosítási összeg már nem feltétlenül fedezi a megnövekedett értéket, így egy káresemény esetén a kifizetés is alacsonyabb lehet a szükségesnél. Vagyis szorult helyzetbe kerülhetnek azok a tulajdonosok, akiknek legnagyobb vagyontárgyunkban, az ingatlanukban, következik be váratlan káresemény, amit helyre kell állítani.

A helytelenül meghatározott biztosítási összeg azt eredményezheti, hogy egy káresemény esetén a biztosító nem a teljes kárt téríti meg. Például, ha a lakás ma 70 millió forintot ér, de a biztosítás csak 50 millió forintra szól, akkor egy tűz okozta teljes kár esetén csak 50 millió forintnyi kártérítést kap a tulajdonos. Egy jelzáloghitelhez kötelezően kötött lakásbiztosításnál ráadásul komolyabb kár esetén a biztosító előbb a bankot kártalanítja.

„A biztosítási összeg helyes beállítása nagyrészt az ügyfél érdeke és felelőssége. A biztosítók évente egyszer ugyan felülvizsgálják a szerződéseket az értékkövetés érdekében, de egy ingatlan valós újjáépítési költsége, illetve az ingóságok beszerzési ára nagyobb mértékben is emelkedhet, mint a biztosító által adott célcsoportra kalkulált átlagok. Ezért a szerződést rendszeresen, legalább évente egyszer érdemes és javasolt is minden biztosítással rendelkező ingatlantulajdonosnak felülvizsgálni, és a biztosítási összeget a piaci árakhoz igazítani. Amikor például élünk a különböző támogatott otthonfelújítási lehetőségekkel, akkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy a bekövetkezett értéknövekedést lekövessük a biztosítási szerződésünkben” – mondta Korponai Levente, a money.hu vezetője.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo