Az ingatlanárak ugrásszerű emelkedése a lakásbiztosítási piacot is megrengeti

Az ingatlan.com lakásárindexének legfrissebb adatai szerint országosan több mint 9 százalékkal nőttek a lakásárak januárban az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A lakásárak emelkedése nemcsak az ingatlan-adásvétel előtt állókat érinti, az ingatlanok értékének jelentős növekedése a korábban megkötött lakásbiztosításokra is hatással lehet, hiszen azok már nem biztos, hogy teljeskörűen fedezik az adott ingatlanokat. A money.hu szakértője ennek kapcsán adott tanácsokat a lakásbiztosításunk felülvizsgálatához.

Az idén márciusban esedékes rendkívüli lakásbiztosítási átszerződési lehetőség ismét erősítheti a piaci versenyt. A meglévő lakásbiztosítással rendelkezők áttekinthetik, hogy szerződésük alapján ingatlanuk, ingóságaik nem alulbiztosítottak-e, és össze is hasonlíthatják jelenlegi szerződésüket a biztosítók új ajánlataival.

A jelzáloghitelhez kötelezően megkötött lakásbiztosítás is lecserélhető, azzal a feltétellel, hogy az új lakásbiztosítás maradéktalanul megfelel a hitelszerződésben előírt fedezeteknek és biztosítási összegeknek. Mivel a biztosítási szerződésnek a hitelt nyújtó bank a kedvezményezettje, ezért kötelező értesíteni a váltásról. A hitellel terhelt ingatlanok biztosításakor minden esetben szükséges egy zálogkötelezetti nyilatkozat kiállítása is, amelyben megjelöljük a bankot zálogjogosultként.

„A márciusi lakásbiztosítási kampány okozta biztosítók közti verseny lehetőséget nyújthat továbbá arra is, hogy spóroljunk a díjainkon. Mindig érdemes azonban alaposan megvizsgálni a biztosítási összegeket és szolgáltatásokat, mielőtt csupán a kedvezőbb ár alapján döntünk” – tette hozzá Korponai Levente, a money.hu vezetője.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo