Az elszabadult ingatlanárakat a kínálati oldal bővítésével próbáljak megfékezni

A Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére, a Nemzeti Tőkeholding (NTH) koordinációjával március 17-én elindul a Lakhatási Tőkeprogram. A program a magánszemélyek lakáshoz jutását és az otthonteremtést támogatja az ingatlan- és építőipari aktivitás, ezáltal a lakáspiaci kínálat bővülésén és ösztönzésén keresztül. A 200 milliárd forint keretösszegű tőkeprogram révén 5 év alatt közel 30 ezer lakás épülhet meg. A program iránti előzetes piaci érdeklődés minden várakozást felülmúlt, így a tőkeprogram megvalósítói a keretösszeg emelését is kilátásba helyezték.

Tavasszal elindul a Lakhatási Tőkeprogram, amely a kormány által meghirdetett, 21+1 pontból álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv, azon belül is a megfizethető lakhatás biztosítására irányuló pillér része. A tőkeprogram ingatlanalapok ingatlanfejlesztésein keresztül elősegíti a lakáspiaci kínálat bővülését, a magánszemélyek lakáshoz jutását és az otthonteremtést. A program mintegy 800 – 1 000 milliárd forintnyi fejlesztést indíthat meg a lakáspiacon, segítségével 5 éves időtávon közel 30 ezer lakás épülhet meg.

A nagy halak pályázhatnak
A nagy halak pályázhatnak
Fotó: Depositphotos
A Lakhatási Tőkeprogram 200 milliárd forintos keretösszeggel indul, ugyanakkor az intézkedés bejelentése óta a piaci alapkezelők kimagasló érdeklődést mutatnak, így az induló keret további 100 milliárd forinttal, összesen 300 milliárd forintra történő megemelésére is sor kerülhet a jövőben.

A programra 2025. március 17. és március 24. között olyan hazai, jelentős tapasztalattal, szakmai tudással és eredményekkel rendelkező piaci befektetési alapkezelők jelentkezhetnek nyilvános pályázat útján, akik 2024. december 31. napján legalább 25 milliárd forint vagyont kezeltek ingatlan- és/vagy értékpapíralapokban, vagy átlagosan együttesen legalább 25 milliárd forint jegyzett tőkéjű magántőkelapot kezeltek. Egy alapkezelő akár több alappal is pályázhat, így az alapkezelők alaponként legalább 5 milliárd forint, alapkezelőnként legfeljebb 20 milliárd forint tőkejuttatást kaphatnak az induló konstrukcióban.

A nyertes – meglévő vagy újonnan létrehozott – ingatlanalapok az elnyert tőkejuttatás 100 százalékát kizárólag magyarországi ingatlanbefektetésekre, ennek 80 százalékát pedig lakások, bérlakások, valamint kollégiumi épületek fejlesztésére fordíthatják.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo