Átlagosan három és fél évet buktak a magyar polgárok pénzügyileg az ország gyenge teljesítménye miatt

Első hallásra talán hihetetlennek tűnik, de az egy magyar háztartásra jutó pénzügyi megtakarítás idén megközelítette a 13 millió forintot. A Bankmonitor szakértői szerint jelentős átrendeződés is megfigyelhető: csökkent a bankbetétben és készpénzben tartott összeg, míg az államkötvény és a befektetési jegyek szerepe felértékelődött.

Bizakodásra adhat okot, hogy az idei második negyedévben már ismét pozitív trendet tapasztalhattunk, azaz a lakossági pénzügyi megtakarítások növekedésének üteme meghaladta az inflációt.

A megtakarítók reagáltak az inflációra

Az adatokból kiolvasható, hogy a kétszámjegyű (sőt 25 százalékot is elérő) inflációra reagálva a magyar megtakarítók érdemi változtatásokat eszközöltek a portfóliójukban. Ennek legerősebb jele, hogy három negyedév alatt kb. 11 százalékkal csökkent a bankbetétekben tartott befektetések mennyisége, míg az állampapírok állománya a kedvezőbb kamatozásnak köszönhetően 19 százalékkal nőtt ugyanez idő alatt. Hatalmas volt a kereslet a befektetési alapok iránt is, a befektetési jegyekben tartott vagyon egy év alatt 44 százalékkal bővült. Mindeközben a készpénzállomány enyhén (3 százalékkal) mérséklődött.

Nagyok az egyenlőtlenségek a társadalmon belül

Az összesített statisztikák (illetve átlagok) egyik legfőbb korlátossága, hogy nem képesek bemutatni a teljes sokaságon belüli különbözőségeket. A vagyoni helyzet elemzése során mégis nagy szükség van erre, hiszen a társadalom egyes rétegei között igen nagy egyenlőtlenségek figyelhetők meg. Nyilvánvaló, hogy a 13 millió forintos átlagos megtakarítás sokak számára irreálisan soknak tűnik, míg a leggazdagabbak ennek a többszörösével is rendelkeznek.

Az egyenlőtlenségek feltérképezéséhez érdemes szemügyre vennünk a 3 évente elkészülő háztartási vagyonfelmérést, ami legutóbb 2022-ben jelent meg. A vagyonfelmérésből kiderült, hogy Magyarországon a pénzügyi megtakarítások 83 százaléka a háztartások leggazdagabb 30 százalékánál összpontosul, a háztartások legszegényebb 30 százaléka pedig mindössze a megtakarítások 5 százaléka felett rendelkezik, míg a középső réteg a megtakarítások 13 százalékát tartja kézben.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo