Átlagosan három és fél évet buktak a magyar polgárok pénzügyileg az ország gyenge teljesítménye miatt

Első hallásra talán hihetetlennek tűnik, de az egy magyar háztartásra jutó pénzügyi megtakarítás idén megközelítette a 13 millió forintot. A Bankmonitor szakértői szerint jelentős átrendeződés is megfigyelhető: csökkent a bankbetétben és készpénzben tartott összeg, míg az államkötvény és a befektetési jegyek szerepe felértékelődött.

Megjelentek a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb statisztikái a háztartások pénzügyi megtakarításairól és kötelezettségeiről. Elmondhatjuk, hogy minden korábbinál nagyobbra nőttek a magyar lakosság megtakarításai: egy háztartásra most átlagosan közel 13 millió forint jut.

Csúcsot döntöttek a lakossági megtakarítások

Minden korábbinál magasabbra, 54 ezer milliárd forint fölé emelkedett a lakossági kézben tartott, szigorúan értelmezett pénzügyi megtakarítások állománya 2023 második negyedévében. (Megtakarításnak tekintjük a készpénzt, a bankbetétet, az államkötvényeket és egyéb kötvényeket, a magánkölcsönöket, a tőzsdei részvényeket, a befektetési jegyeket, valamint az életbiztosítási és nyugdíjpénztári díjtartalékokat.) Ismét a bankbetét, az állampapír, a befektetési alapok és a készpénz bizonyultak a legnépszerűbb befektetéseknek: ezek az eszközök együttesen a pénzügyi megtakarítások 78 százalékát tették ki.

A megtakarítások mennyiségét és összetételét egy háztartásra vetítve is vizsgálhatjuk. (A háztartások számára vonatkozó konzisztens adatok hiányában a 2022-es népszámlálás megállapítására hagyatkoztunk, és a teljes vizsgált időszakban egységesen 4 millió magyar háztartást feltételeztünk.) Az idei év második negyedévében az alábbiak szerint oszlottak meg az egy háztartásra jutó pénzügyi megtakarítások:

•             Készpénz: 1,61 millió Ft

•             Bankbetétek: 3,40 millió Ft

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo