Árcsökkenés jön a postán

Július elsejétől eltérnek egymástól a hagyományos és az azonosítóval ellátott közönséges levelek feladási árai, valamint árelőnyt kap az elektronikusan feladott levél a papíralapúhoz képest - közölte a Magyar Posta.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A Magyar Posta 2019 decemberében vezette be az úgynevezett "azonosított közönséges levelet", amelynél az azonosító alapján a feladó értesítést kap, ha sikertelen a küldemény kézbesítése.

Az azonosított levél díja július elsejétől csökken, 200 darab alatti feladás esetén 5 forinttal, tömeges feladás esetén pedig 2 forinttal kerül kevesebbe. A hagyományos - azonosító nélküli - közönséges levelek feladási díja nem változik, továbbra is 50 gramm alatt 135 forintba kerül.

Július elsejétől a könyvelt küldemények árában megkülönböztetik az elektronikus és a hagyományos levélfeladást. A jelenlegi levélfeladási díjak az elektronikus feladásokra lesznek érvényesek, míg a hagyományos, azaz a papíralapú feladás drágul. Változik az ajánlott és a tértivevényes szolgáltatások ára is, az előbbi 35 forinttal, az utóbbi 15 forinttal lesz magasabb. Hivatalos irat esetén kötelező az elektronikus feladójegyzék használata, ezért ezt a terméket az ármegkülönböztetés nem érinti - ismerteti a Magyar Posta.

Az elektronikus feladást lehetővé tevő alkalmazás a Magyar Posta elektronikus küldeménykövető rendszeréhez kapcsolódó fejlesztés. Az ePostakönyv használatával a levelek feladásához szükséges nyomtatványok kitöltése egyszerűbb, illetve költségtakarékos.

A posta közölte, hogy a levelek csaknem négyötödét az üzleti partnerek feladásai adják. A levélfeladások mennyisége pedig évről-évre csökken, a posta a hangsúlyt modern megoldásokra, az elektronikusan elérhető szolgáltatásokra helyezi.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo