Aprópénzért sajátít ki az állam

Az M43-as autópálya nyomvonalán található, kisajátítandó földterületért először százezer, később már több mint ötszázezer forintot kínáltak.

Először alig fél kiló kenyér árát kínálta az M43-as autópálya nyomvonalára eső földterület négyzetméteréért a kisajátítással megbízott ügyvédi iroda, amit nem sokkal később váratlanul az ötszörösére emelt - számol be a Délmagyarország. (A Szegedtől a román határig futó út a Közlekedési Operatív Program tíz nagy közlekedési projektének egyike.) A lap internetes oldalán is megtalálható cikkben megszólaltatott ingatlan tulajdonosok úgy vélik, ultimátumot kaptak, az ügyvédi iroda szerint félreértésről van szó.

A tápéi Laczi Istvánnénak például először 104 ezer 685, később már 527 ezer 839 forintot kínáltak a kisajátítandó földjéért. Nem érti, hogy hirtelen miért nőtt meg a földje értéke. Az idős asszonyt még nem hívták szerződést aláírni, egyelőre bizonytalan, hogyan dönt. Csicsely Gábor, az M43-as autópálya projektvezetője a két ajánlat közötti különbséget azzal magyarázta, hogy a szakértő először a földhivatalok adatai alapján állapította meg az árakat. (Eddig egy közel két kilométeres rész épült meg az M5-ös Röszkéig történő építésével egy időben.)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo