Idén az első négy hónapban átlagosan 6,2%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.
Az élelmiszerek drágulása 0,24%-kal, az egyéb cikkek, üzemanyagoké 0,19%-kal, a ruházkodási cikkeké 0,18%-kal, a szolgáltatásoké 0,17%-kal, a szeszes italok, dohányáruké 0,10%-kal, a háztartási energiáé 0,01%-kal emelte, míg a tartós fogyasztási cikkek körében bekövetkezett árcsökkenés 0,01%-kal mérsékelte az előző hónaphoz viszonyított áremelkedést.
1 hónap alatt, 2002. márciushoz viszonyítva az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai átlagosan 0,1%-kal emelkedtek. Az idényáras élelmiszerek 7,5%-os, a kenyér 1,3%-os, a péksütemények és az éttermi étkezés 1,1%-os drágulása mellett, csökkent a tojás (3,7%), a sertészsiradék (2,6%), a sertéshús (2,1%), a liszt (1,5%), a baromfihús (1,4%) és a szalonna (1,1%) ára.
2002. áprilisban a ruházkodási termékek árai – a tavaszi-nyári áruválaszték megjelenésével – az átlagosnál nagyobb mértékben emelkedtek. Az egyéb cikkek, üzemanyagok és a szeszes italok, dohányáruk főcsoportban szintén az átlagosnál nagyobb volt az áremelkedés, a járműüzemanyagok 4,0%-os árnövekedése mellett, a virágok, dísznövények 12,3%-kal kerültek kevesebbe, mint az előző hónapban. A szolgáltatások átlagosnál kisebb mértékű drágulásán belül a sportrendezvények, múzemi belépők 2,5%-kal, az üdülési szolgáltatás 2,3%-kal emelkedett, míg a háztartási energia körében az árak az előző hónaphoz képest közel azonosan alakultak. A tartós fogyasztási cikkek körében árcsökkenés figyelhető meg 2002. márciushoz képest.
Az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, valamint a friss hazai és déligyümölcs) nélkül számítva egy hónap alatt a fogyasztói árak 0,7%-kal emelkedtek.
12 hónap alatt, 2001. áprilishoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagot meghaladóan emelkedtek. Ezen belül jelentős szóródás figyelhető meg: az idényáras élelmiszerek 28, az étolaj 20, a sertészsiradék 17, a szalonna 12, a munkahelyi és az éttermi étkezés 11, a tej és a szalámi, sonka 10%-kal drágult. Csökkent viszont az elmúlt 12 hónap alatt a liszt (13%), a tojás (5%) , a sertés- és a baromfihús (2%) ára.
A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan kevesebbet kellett fizetni, mint 2001. áprilisban. Az egyéb cikkek, üzemanyagok és a ruházkodási cikkek 12 hónap alatt az átlagosnál kisebb mértékben drágultak. A szolgáltatások átlag feletti áremelkedésén belül kiemelkedett a testápolási szolgáltatás 15, a lakbér 14, a járműjavítás, -karbantartás, a tv-előfizetés és a szemétszállítás 11%-os árváltozása. A háztartási energia és a szeszes italok, dohányáruk árnövekedése is magasabb volt az átlagosnál.
*
2002. áprilisban a szezonálisan kiigazított „alapdrágulás” (maginfláció) az előző hónaphoz 0,6%, 2001. áprilishoz viszonyítva 6,1% volt. Részletesebb információk „Az új típusú maginflációs mutató visszatekintő adatsora” című időszaki tájékoztatóban találhatók.
*
2002. áprilisban a nyugdíjas fogyasztóiár-index az előző hónaphoz 100,7% volt, előző év áprilishoz pedig 106,8%.
*
A fogyasztói árak 2002. május havi alakulásáról KSH-sajtóközlemény és gyorstájékoztató 2002. június 11-én (kedden) jelenik meg. (www.ksh.hu)
2002. áprilisban az egyhavi átlagos áremelkedés 0,9 % volt, 2001. áprilishoz viszonyítva pedig 6,1%-kal növekedtek az árak. Idén az első négy hónapban átlagosan 6,2%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.
Az élelmiszerek drágulása 0,24%-kal, az egyéb cikkek, üzemanyagoké 0,19%-kal, a ruházkodási cikkeké 0,18%-kal, a szolgáltatásoké 0,17%-kal, a szeszes italok, dohányáruké 0,10%-kal, a háztartási energiáé 0,01%-kal emelte, míg a tartós fogyasztási cikkek körében bekövetkezett árcsökkenés 0,01%-kal mérsékelte az előző hónaphoz viszonyított áremelkedést.
Ez év áprilisban a központi, illetve az önkormányzati intézkedések árnövelő hatása 0,1% volt.
A fogyasztói árak alakulása, 2002. április
(%)
Élelmi-szerek Szeszes italok, dohányáruk Ruházko-dási cikkek Tartós fogyasztási cikkek Háztartási energia Egyéb cikkek, üzemanyagok Szolgál-tatások Összesen
1 havi változás 1,0 1,1 3,1 -0,2 0,1 1,1 0,6 0,9
12 havi változás 8,1 9,0 4,8 -1,7 7,0 3,8 6,6 6,1
Megjegyzés:
Részletesebb információk és módszertani megjegyzések a „Fogyasztói árak, 2002. április” című gyorstájékoztatóban találhatók.
1 hónap alatt, 2002. márciushoz viszonyítva az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai átlagosan 0,1%-kal emelkedtek. Az idényáras élelmiszerek 7,5%-os, a kenyér 1,3%-os, a péksütemények és az éttermi étkezés 1,1%-os drágulása mellett, csökkent a tojás (3,7%), a sertészsiradék (2,6%), a sertéshús (2,1%), a liszt (1,5%), a baromfihús (1,4%) és a szalonna (1,1%) ára.
2002. áprilisban a ruházkodási termékek árai – a tavaszi-nyári áruválaszték megjelenésével – az átlagosnál nagyobb mértékben emelkedtek. Az egyéb cikkek, üzemanyagok és a szeszes italok, dohányáruk főcsoportban szintén az átlagosnál nagyobb volt az áremelkedés, a járműüzemanyagok 4,0%-os árnövekedése mellett, a virágok, dísznövények 12,3%-kal kerültek kevesebbe, mint az előző hónapban. A szolgáltatások átlagosnál kisebb mértékű drágulásán belül a sportrendezvények, múzemi belépők 2,5%-kal, az üdülési szolgáltatás 2,3%-kal emelkedett, míg a háztartási energia körében az árak az előző hónaphoz képest közel azonosan alakultak. A tartós fogyasztási cikkek körében árcsökkenés figyelhető meg 2002. márciushoz képest.
Az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, valamint a friss hazai és déligyümölcs) nélkül számítva egy hónap alatt a fogyasztói árak 0,7%-kal emelkedtek.
12 hónap alatt, 2001. áprilishoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagot meghaladóan emelkedtek. Ezen belül jelentős szóródás figyelhető meg: az idényáras élelmiszerek 28, az étolaj 20, a sertészsiradék 17, a szalonna 12, a munkahelyi és az éttermi étkezés 11, a tej és a szalámi, sonka 10%-kal drágult. Csökkent viszont az elmúlt 12 hónap alatt a liszt (13%), a tojás (5%) , a sertés- és a baromfihús (2%) ára.
A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan kevesebbet kellett fizetni, mint 2001. áprilisban. Az egyéb cikkek, üzemanyagok és a ruházkodási cikkek 12 hónap alatt az átlagosnál kisebb mértékben drágultak. A szolgáltatások átlag feletti áremelkedésén belül kiemelkedett a testápolási szolgáltatás 15, a lakbér 14, a járműjavítás, -karbantartás, a tv-előfizetés és a szemétszállítás 11%-os árváltozása. A háztartási energia és a szeszes italok, dohányáruk árnövekedése is magasabb volt az átlagosnál.
*
2002. áprilisban a szezonálisan kiigazított „alapdrágulás” (maginfláció) az előző hónaphoz 0,6%, 2001. áprilishoz viszonyítva 6,1% volt. Részletesebb információk „Az új típusú maginflációs mutató visszatekintő adatsora” című időszaki tájékoztatóban találhatók.
*
2002. áprilisban a nyugdíjas fogyasztóiár-index az előző hónaphoz 100,7% volt, előző év áprilishoz pedig 106,8%.
*
A fogyasztói árak 2002. május havi alakulásáról KSH-sajtóközlemény és gyorstájékoztató 2002. június 11-én (kedden) jelenik meg. (www.ksh.hu)
6,1 százalékos infláció április/április
2002. áprilisban az egyhavi átlagos áremelkedés 0,9 % volt, 2001. áprilishoz viszonyítva pedig 6,1%-kal növekedtek az árak. A központi, illetve az önkormányzati intézkedések árnövelő hatása 0,1% volt.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.