Az új kupakot nem kell eltávolítani, hanem csak könnyedén eltekerni, majd kattanásig hátra hajtani a palackhoz rögzítő gyűrű letépése nélkül, amíg egy kis kattanás érzékelhető. A rögzített megoldás lényege ugyanis éppen az, hogy a kupak és a palack egyben maradjon, együtt legyen összegyűjthető. A palack és a kupak megfelelő használata esetén a palackban lévő ital fogyasztásra kész, akár kitöltenénk, akár a palackból fogyasztanánk azt, és a megszokott kiváló fogyasztási élményt nyújtja. A palack a rögzített kupakkal egyszerűen visszazárható, végül azzal együtt összegyűjthető, illetve a megfelelő szelektív gyűjtőbe dobható.
Általános kupakoffenzívát indít az Európai Unió, jövőre másképp isszuk a tejet
2024 júliusában lép életbe az az EU-rendelet, amely előírja, hogy a műanyag palackokon vagy éppen a gyümölcsleves dobozokon a kupakot környezetvédelmi okokból rögzíteni kell. Magyarországon egyelőre még csak néhány gyártó lépett, a fogyasztóknak azonban lassan hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy másként kell használni a palackot és a kupakot is. A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség (MAGYÜSZ) elmondása szerint az új szabályozásnak környezetvédelmi okai vannak.
Véleményvezér
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.