hirdetés

Akiktől a bankok félnek

A hagyományos pénzügyi cégek 83 százaléka véli úgy, hogy piacaikat veszélyeztetik a pénzügyi technológiai szolgáltatást nyújtó, ún. fintech cégek a PwC friss tanulmánya szerint. A bankok esetében ez az arány 95 százalék. A fintech cégek várakozásaik szerint akár a piac egyharmadát is elhódíthatják a hagyományos szereplőktől.
hirdetés

A „Blurred Lines: How FinTech is shaping Financial services” („Elmosódott határvonalak: hogyan alakítják át a fintech cégek a pénzügyi szolgáltatási szektort”) című elemzés az új technológiák pénzügyi szolgáltatási ágazatban való megjelenését és a piaci szereplőkre gyakorolt hatását vizsgálja. A cégvezetők 23 százaléka szerint üzleti tevékenységüket veszélyezteti a fintech vállalatok további előretörése.

A legnagyobb nyomás a bank- és pénzforgalmi szektorra nehezedik

A felmérés szerint a fintech cégek leginkább a banki és pénzforgalmi szolgáltatási szektort vették célba. A pénzeszköz-átutalási és pénzforgalmi ágazatban tevékenykedő válaszadók arra számítanak, hogy a következő öt évben akár piaci részesedésük 28 százalékát is elbukhatják a fintech cégek térnyerése miatt, míg a banki szakemberek 24 százalékos piacvesztéssel számolnak. Összehasonlításként: a vagyon- és eszközkezelési piacon a részesedés várható csökkenése nagyjából 22 százalék, a biztosítási szektorban 21 százalék.

A pénzügyi szolgáltató vállalatok kétharmada (67%) a fenyegetések közül a haszonkulcsra nehezedő nyomást sorolta első helyre, míg a második helyre a piaci részesedés csökkenése került (59%). A működési költségek innováció általi ugrásszerű csökkentése egyike azoknak az eszközöknek, amelyekkel a fintech cégek alacsonyan tartják a díjakat, így a haszonkulcs csökken, ami a díjüzletre fókuszáló piaci szereplőknek okoz komoly fejtörést. A felhő alapú platformokra való áttérés például nemcsak a beruházási költségeket csökkenti, hanem a folyó infrastrukturális kiadásokat is.

Kép: PP-archív

A blockchain lehetőségeit alábecsülik, és nem használják ki

Az üzleti folyamatoptimalizálási technológiák fejlődésében a következő ugrást a blockchain, egy a megosztott könyvelést (distributed ledger) lehetővé tévő technológia jelenti. (Itt olvashat róla részletesebben.) A PwC szerint a blockchain a jelenlegi profit poolok „felforgatásával” és az új, nagy hatékonyságú blockchain platformok tulajdonosai részére történő újraelosztásával gyökeresen átalakíthatja a jövőbeli versenypozíciókat a pénzügyi szolgáltatási szektorban. Bár ez nemcsak hatalmas költségmegtakarítást jelentene, hanem az átláthatóságot is jelentős mértékben növelné, a megkérdezettek mégsem sorolták a számukra legfontosabb kérdések közé.

Verseny 2.0: az Uber-hatás
Az Uber és az Airbnb két teljesen különböző szektorban forgatott fel mindent, de a változás itt nem áll meg. A pénzügyi szektor is megkapta a maga felforgatóit: ezek az "app-only" bankok, amelyeknél a bankolást teljes egészében egy alkalmazáson keresztül végezhetjük. Eddig kevés ilyen létezik, de meglepően gyorsan gyarapodik az ügyfélkörük.
A közösségi gazdaság szexi és korszerű, ezért ma az a megközelítés dívik, hogy az ellene küzdőknek inkább haladniuk kellene a korral. A képlet azonban ennél bonyolultabb. A szabályokat egyelőre jó részben kikerülő, új platformon versenyző cégek színre lépésével egyesek szerint a kapitalizmus legvadabb időszaka tér vissza.
A többségük (56%) felismeri a jelentőségét, 57 százalékuk azonban nem biztos benne, illetve nem tartja valószínűnek, hogy követné ezt a trendet. „A diszruptív technológiákkal szemben a világ vezető cégei akkor lehetnek sikeresek, ha gyorsan beépítik azokat szokásos üzleti folyamataikba” – mondja Kerekes Antal, a PwC Magyarország technológiához kapcsolódó tanácsadási szolgáltatásokat vezető cégtársa.

„A blockchain és a distributed ledger alapon működő rendszerek kivételes lehetőséget nyújtanak a pénzügyi szolgáltató vállalatok számára, hogy átalakítsák üzleti tevékenységüket. Véleményünk szerint a blockchain technológia és felforgató hatásának meg nem értése jelentős kockázatot rejt a meglévő üzleti modellekre nézve, és azok a vállalatok, amelyek nem mérik fel kellően a hatásokat, a blockchain által kínált lehetőségeket és a kapcsolódó kockázatokat egyaránt alábecsülik.”

A PwC globális Blockchain csapata nagyjából 700 olyan céget talált, amelyek aktívak ezen a területen, közülük 150-re „érdemes odafigyelni”, 25 pedig valószínűleg vezető szerepet tölt majd be.

A fintech cégek és a jelenlegi piacvezetők előtt álló kihívások

A PwC felmérése azt mutatja, hogy a fintech cégekkel való leggyakoribb együttműködési forma a közös partnerség (32%), ami a PwC szerint azt jelenti, hogy a pénzügyi szolgáltató vállalatok még nem állnak készen arra, hogy teljes mértékben elköteleződjenek a fintech mellett. Arra a kérdésre, hogy milyen kihívásokkal találkoznak a fintech cégekkel való együttműködés során, a válaszadók az informatikai biztonságot (53%), a szabályozási bizonytalanságot (49%) és az eltérő üzleti modellt (40%) emelték ki.

A fintech cégek részéről a hagyományos piaci szereplőkkel való együttműködés során a három legnagyobb kihívás: a vállalatvezetési és vállalati kultúra különbözősége (54%), az eltérő működési folyamatok (47%) és a szabályozási bizonytalanság (43%) volt.

„A fintech kívülről változtatja meg a pénzügyi szektort. A PwC becslése alapján a következő 3–5 éven belül a fintech iparágba történő beruházások összértéke globálisan jóval meghaladhatja a 150 milliárd dollárt, a pénzintézetek és a technológiai vállalatok pedig egymást túllicitálva igyekeznek majd beszállni a versenybe. Amint a hagyományos pénzügyi szolgáltatások, a technológiai cégek és a telekom vállalatok közötti határvonalak egyre inkább elmosódnak, számos innovatív megoldás merül fel, és kétségkívül nincs egyszerű megoldás a fintech világában való eligazodásra” – teszi hozzá Kerekes Antal.

A PwC szakértői szerint a fintech iparág a hagyományos közvetítői szerepeket végképp túlhaladottá teszi. A pénzügyi szolgáltató vállalatok a pénzügyi rendszer közvetítőiként ugyan értékes szolgáltatást nyújtottak ügyfeleiknek, ezeket a funkciókat új, technológia által vezérelt üzleti modellek veszik át.

hirdetés

Véleményvezér

Demarkációs vonal lesz az ukrán háború vége

Demarkációs vonal lesz az ukrán háború vége

Az orosz és az ukrán hadsereg láthatóan nem bír egymással.
Az adócsökkentés kormánya élen az adóemelések európai listáján

Az adócsökkentés kormánya élen az adóemelések európai listáján

A választások előtt fedezet nélkül kiszórt költségvetési milliárdok árát most fizetjük meg. A Pénzügyminisztérium gyakorlatilag átalakult adóemelési üzemmé.
Az értelmetlen dúlás háborújává fajul az orosz-ukrán konfliktus

Az értelmetlen dúlás háborújává fajul az orosz-ukrán konfliktus

Egy víztároló gátja pusztult el Ukrajnában, aminek következményeként 10 Balatonnyi víznek kell pár óra alatt lefolynia a Dnyiprón.
Ciki, ekkorát még nem bukott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Ciki, ekkorát még nem bukott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Közel 300 millió forintos pert vesztett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a Ryanairrel szemben. Az ítélet jogerős.
Elszabadultak a lángosárak

Elszabadultak a lángosárak

A nyaralás kedvenc népi eledelének ára elképesztő magasságokba emelkedett.
Elrettentő példaként került Magyarország óriásplakátra Lengyelországban

Elrettentő példaként került Magyarország óriásplakátra Lengyelországban

Rettenetes nagyot fordult a magyar külpolitika az elmúlt években. Az Orbán-kormány egykori csúcsteljesítménye a Visegrádi Négyek együttműködésben ma már kakukktojásnak számítunk.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo