Ha valaki július közepe után látott hozzá évi rendes szabadsága eltöltéséhez, s tette ezt távol hazájától, no meg a sajtótól, akkor augusztus elején haza érkezve akár még meg is lepődhetett egy kicsit: az őszi-téli hónapokban szokásos lendülettel változtak a pénzpiaci állapotok. A csehek, a szlovákok és persze a magyarok szinte kéz a kézben emelték az alapkamatot, Budapestnek ráadásul sikerült a piac által beárazott mérték fölé "lőnie". Azt azért így sem lehet kijelenteni, hogy bennünket követnek Frankfurtban, de azt tényként szögezhetjük le, az Európai Központi Bankban nem lazítottak. Trichet elnök vezetésével negyed százalékpontos kamatemelést döntöttek el, s be is tartották korábbi ígéretüket, elérték a 3 százalékos eurókamatot. Minden bizonnyal a végállomás pedig odébb van, megfigyelők szerint záros határidőn belül 3,5 százalékkal kalkulálhatunk.
A gyengülőben lévő forint úgy reagált az euró kamatának változására, ahogyan az a nagykönyvben meg vagyon írva, csütörtökön 272,50-ről 273,80-ra emelkedett az árfolyama. A mi 6,75 százalékos alapkamatunk - pusztán a számok alapján - lehet, maradhat vonzó a befektetőknek, csakhogy a jegybankból ismét vészjósló megnyilatkozások érkeztek a hírpiacra. A versenyképesség gyengülését, a növekedés visszaesését, az infláció emelkedését és az euró bevezetésének elhalasztását jósoló MNB-elnök hű maradt önmagához, midőn a most 60 éves forintnak legalább hét évnyi életben maradást feltételezett. Ez a kommunikációs beavatkozás mindenesetre a nyár kellős közepén is alkalmas volt arra, hogy tovább gyöngítse a kormány két éves államháztartási egyensúly-helyreállító, eladósodás-mérséklő programjának hitelességét.
A jegybankelnöki megnyilatkozás azt az üzenetet is továbbította a szabadságosoknak, hogy nem csupán az MNB önálló, hanem annak politikája is változatlanul távol tartja magát a kormányzati céloktól. A pár éve zavartalanul zajlott kamatcsökkentés-késleltetés már megszokottá tette a túl erős forintot. A hiány finanszírozásának költségét a magas kamatokkal sikerült növelni, s ezzel a deficitet magát is még nagyobbá tenni. Voltaképpen a legutóbbi időkig a magyar monetáris politika magányosan járta a maga útját, nem nagyon figyelve arra, hogyan is alakulnak a nemzetközi trendek. Július végére mondható el, hogy a szigorítással - a 6,75 százalékos alapkamattal - a nemzetközi tendenciákkal egybeesően lépett a monetáris politika. Kérdés: ezek után is vajon a sáv erős oldalának közepétől - a sokak szerint a legszerencsésebb árfolyamtól - mennyire és meddig tér még el a forint? Egyelőre a gyenge árfolyam miatt változatlanul drágul az importunk, növekszenek az árak, az infláció, veszélybe kerülhet az árstabilitás, s végső soron az egyensúly-javítás programja.
Akik a nyár kellős közepén mentek el nyaralni, s hetekig nem látták, nem olvasták a hazai lapokat, azok egy dolog biztos tudatában állhatnak munkába augusztus elején-közepén. Sok minden változott távollétükben, de az egyensúly javítását is szolgálni hivatott fiskális, valamint a monetáris politika éppen akkora távolságra maradt egymástól, mint akkorára volt a nyár elején. A költségvetési és a folyó fizetésimérleg-hiány sem változatott egymást "erősítő" viszonyán. A nyaralók tehát nem veszítettek semmit, a magasabb alapkamat, a gyengébb forint dacára is ott folytathatják, ahol abbahagyták.
Nem is kell számolniuk azzal, hogy unalmas, szokványos ősznek néznek elébe.
