A németek szerint az USA már nem sokáig lesz szuperhatalom

A globális bankválság mély nyomokat fog hagyni és gyökeresen át fogja alakítani a világ pénzügyi rendszerét a német pénzügyminiszter szerint. Peer Steinbrück a német parlament előtti kormányzati értékelésében úgy vélte, hogy a világ már nem lesz olyan, mint amilyen a válság előtt volt, így az Egyesült Államok is elveszíti a világ pénzügyi rendszerének szuperhatalmaként élvezett státuszát.

Steinbrück szerint a németeknek is fel kell készülniük a lassabb növekedésre, a kedvezőtlen munkaerőpiaci fejleményekre, mivel a német reálgazdaság is kárt szenved. Az egyelőre még nyitott, hogy a válság milyen mértékben érinti az államháztartást, bár eddig nem csökkentek az adóbevételek.

A német pénzügyminiszter ismét elutasította azokat a követeléseket, hogy amerikai mintára Németországban is dolgozzanak ki bankmentő csomagot. Steinbrück szerint elsősorban amerikai problémáról van szó.

Steinbrück súlyos mulasztásokat vetett az Egyesült Államok szemére: egyebek mellett a saját tőkére vonatkozó előírások késedelmes bevezetését, a befektetési bankok működésének nem megfelelő szabályozását, a pénzügyi felügyelet elaprózottságát. "Ez a sok tekintetben nem megfelelően szabályozott rendszer éppen összeomlóban van " - hangsúlyozta Steinbrück.

A veszélyt George Bush is elismerte, aki arra figyelmeztetett szerdai tévébeszédében, hogy az Egyesült Államok súlyos pénzügyi válságban van, s kormányzati cselekvés híján hosszú recesszió köszönthet az amerikai gazdaságra.

Az esti főműsoridőben az országos tévécsatornákon élőben közvetített bő tízperces beszédben arról igyekezett meggyőzni az amerikaiakat, hogy támogassák az ország pénzügyi piacait sújtó zavarok elhárítása céljából a kongresszus elé beterjesztett 700 milliárdos kormányzati bankmentő tervet.

A németek azért még jól élnek

Európában Németországban van a legtöbb gazdag, és Romániában, illetve Bulgáriában a legkevesebb, hangzott el korábban egy szeptemberi bécsi konferencián, amelynek az Európai Unióban tapasztalható társadalmi egyenlőtlenség volt a témája.

A felszólalók megállapításai szerint Németországban a legnagyobb a vagyonok koncentrációja. A 65 ezer leggazdagabb német - főként a nagy, tradicionális családok - a lakosság egy ezrelékét teszi ki a 20 évnél idősebb korosztályban. Ugyanakkor az ő kezükben koncentrálódik a jövedelmek 4 százaléka.

Az adótörvények is a gazdagoknak kedveznek: a 40 leggazdagabb német adóterhei 1998 és 2002 között 45 százalékról 32 százalékra csökkentek.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo