„Megítélésünk szerint a hazai nagyvállalati szféra piaci megerősítésére nagyobb figyelmet kell fordítani” – olvasható a MEH Stratégiai Elemző Központjának kezdeményezésére, a Munkavállalók és Gyáriparosok Országos Szövetségével való együttműködés keretében kidolgozott tanulmányban, melynek elsődleges célja, hogy felmérje és értékelje a hazai többségi tulajdonú, illetve magyar döntéshozatalú/menedzsmentű magyarországi székhelyű nagyvállalatok jelenlegi üzleti, stratégiai pozícióját a hazai illetve európai piacokon. Az elemzés kormányzati intézkedésekre tesz javaslatot, melyek néhány stratégiai fontosságú nemzeti iparág, illetve ezekben meghatározó szerepet betöltő nemzeti tulajdonú vállalat regionális pozíciójának megerősítésével javítja az ország versenyhelyzetét a globális világgazdasági szintéren. A Széchenyi-terv, illetve a kétéves költségvetési előirányzatok tartalmazzák az ipar-, illetve vállalatfejlesztési stratégia bizonyos elemeit, de ezekre a felmérés szerint jelentősebb eszközöket kellene fordítani.
1. Célok, módszerek, problémák
2. A vállalatok makrogazdasági súlya, ágazati pozíciója
3. A vállalatok piaci helyzete, expanziós stratégiája
4. Javaslatok
1. Célok, módszerek, problémák
A projekt a hazai többségi tulajdonú, illetve döntően hazai menedzsmentű nagyvállalati kört célozta meg, melyet a 10 milliárd forint feletti éves nettó árbevételű, 50 százaléknál nagyobb magyar tulajdonú paraméterekkel határoztunk meg. Ezen paramétereknek – az 1997-es adatok alapján – kb. 100 cég felelt meg. E vállalati kör ágazati összetétele széles körű, döntően azonban a feldolgozóiparon belül az élelmiszeriparra, fémfeldolgozó iparra, vegyiparra, közúti járműgyártásra, építőiparra, illetve a szolgáltató szektoron belül a közlekedésre, közüzemi szolgáltatásra, távközlésre koncentrálódik. tekintettel arra, hogy a projekt fő célja a termelő szektorban levő hazai nagyvállalatok piaci pozíciójának megerősítése, ezért a feldolgozóiparra, illetve a szolgáltató szektor egyes ágazataira irányították az elemzést. Ebbe a körbe mintegy 50 vállalat tartozik, ezeket vonták be a részletesebb elemzésbe. A vállalatok felső vezetőinek küldött kérdőíves megkeresés alapján személyes mélyinterjú készült 29 céggel.
Az interjúkat az esetek döntő többségében a legfelső vezetővel illetve a vállalat üzleti stratégiáját, pénzügyi helyzetét és termelési viszonyait ismerő felelős vezetővel bonyolították le. Az objektív, a valóságos helyzetet feltáró, pozitív hozzáállású vélemények, illetve reagálások a következő fő témakörök köré csoportosíthatók:
● A vállalatok körülbelül kétharmada lényegesen intenzívebb kapcsolatot igényel a kormányzati adminisztrációval, továbbá a MEH megfelelő részlegeivel, a miniszterelnök tanácsadói testületével. A fejlett országok többségében a nagyvállalatok preferált pozícióban vannak a kormányzati adminisztrációban, mivel e cégek a kormánynak fontos pénzügyi és hatalmi bázisai. (A Magyarországon működő multinacionális cégek egyik első gazdaság-diplomáciai lépése volt egy kormányzati kommunikációs fórum kialakítása és működtetése.) E cégek közvetlen és még inkább közvetett adó- és járulékfizetési „teljesítménye” jelentős volumenű, gazdasági teljesítménye pedig a stabil növekedés fontos tényezője. Külgazdasági kapcsolataikon keresztül az európai – esetenként a tengerentúli – üzleti világ jelentős cégeivel kommunikálnak, melynek során ugyancsak számos lehetőségük van célzott gazdaság-diplomáciai tevékenységre saját országuk érdekében. Ezeket a körülményeket akkor tudja a kormányzat maximálisan kihasználni, ha a nagyvállalati vezetőkkel kialakított kommunikációs csatornákon az aktuális makro-gazdasági és vállalati problémákat folyamatosan megvitatja, lehetőség szerint a döntés-előkészítő szakaszban.
● A privatizáció, akvizíció vagy egyéb formában magántulajdonba került vállalatok vezetői valóságos – tőkés – tulajdonosi szemlélettel viszonyulnak az általuk irányított cégekhez, s ennek megfelelően egyértelműen a cégek profitábilis tevékenységének erősítésében érdekeltek. E tulajdonosi szemlélet gyakorlásában, illetve megerősítésében esetenként akadályozzák a cégeket a szabályozó rendszer hatékony gazdálkodást nehezítő elemei, a politikai indíttatású felsőszintű lépések, a kormányzati döntések végrehajtásának érvényt szerezni nem tudó adminisztrációs szervezetek, intézmények. Ezek a problémák esetenként korrupciós „megoldásokhoz” vezethetnek, melyek tovább gyengíthetik a vállalatok tulajdonosi szemléletét és magatartásának hatékonyságát. A piacgazdaság kiépítésének kezdetén levő magyar gazdaságban céltudatosan kerülni kell az eredményességre, növekedésre irányuló tulajdonosi törekvések bármilyen korlátozását, esetleg akadályozását, mert ez nagymértékben gátolja a piaci versenyben a hosszabbtávú pozíciószerzési lehetőségeket.
● Nagyjából egységes volt a vállalati vezetők véleménye a rendszerváltás utáni időszak gazdálkodási feltételrendszerének pozitív megítélését illetően. A szabályozórendszer markáns változásait, mint például a csúszó leértékelés, a vámpótlék időleges bevezetése, a különböző fejlesztési támogatások rendszere, a vállalatok pozitívan értékelték. A legfontosabb érv a pozitív értékelés mellett az előreláthatóság és a kiszámíthatóság volt, ami a vállalati stratégia és jövedelmezőségi rendszer kialakításának és megvalósításának az alapfeltétele. Egyöntetű volt az a vélemény, hogy a kedvezőtlen gazdálkodási körülményekre is fel lehet készülni – például egyes adóelemek növekedése, inflációs költségemelkedés –, ha azok nagy valószínűséggel előre kalkulálhatók, illetve konzisztensek. E pozitív értékelésnek van egy olyan üzenete, hogy a gazdasági szabályozás, a makrogazdasági politika előreláthatóságát, tervezhetőségét és komplex jellegét feltétlenül erősíteni kell. Ezt azonban csak úgy lehet megvalósítani, ha az utóbbi néhány év gyakorlatától eltérően, széleskörűen támaszkodnak a stratégiaalkotók a mikro- gazdasági mélységű statisztikai adatokra, hatékonysági mutatókra, illetve ezek pénzügyi összefüggéseire (pl. költséginflációs és árfolyam-politika, fizetési mérleg pozíció és vállalati tőkésítettség). A makro- és mikro-gazdasági szemlélet komplex alkalmazását egyöntetűen szükségesnek tartják a cégek.
2. A vállalatok makrogazdasági súlya, ágazati pozíciója
Az elemzés körébe bevont hazai többségi tulajdonú vállalatok nettó értékesítési árbevétele összességében mintegy 1200 milliárd forintot tett ki 1999-ben, közvetlenül mintegy 90 000 embert foglalkoztattak, s exportjuk 430 milliárd forint – 1,8 milliárd USD – volt. Ezek a számok matematikailag is jelentősebb nemzetgazdasági súlyt képviselnek, de a számok mögött mélyebb összefüggések is láthatók.
Az értékesítés nettó árbevétele – a vállalatok statisztikai besorolás szerinti ágazatok teljesítményeihez viszonyítva – kb. 10 százalékos makrogazdasági részesedést mutat. Ez a 10 százalékos arány azonban minőségileg jelentősebb súlyt képvisel, mivel olyan korszerű, magas hozzáadott értékű termékek értékesítéséből tevődik össze, melyek hosszabb távon is versenyképesek, tehát stabil piaci pozícióra számíthatnak. Ezen cégek biztos adóbefizetéseket teljesítenek a költségvetésbe, s az államháztartás egészét tekintve is stabilizáló szerepet játszanak, hiszen jelentős mértékben járulnak hozzá a társadalombiztosítási és egyéb pénzügyi alapokhoz.
A nagyvállalatok által foglalkoztatottak számát illetően – ami szintén nem meghatározó arányú, a vállalatok tevékenységi ágazataiban foglalkoztatottak 9-10 százaléka – ismét a minőségi és stabilitási tényezőt kell megemlíteni. A vállalati létszámok jelentős szóródást mutatnak: 40 főtől több ezer főig terjedő nagyságrendek találhatók. A vállalatok létszáma az utóbbi öt évben bizonyos ingadozásokat produkált, de drasztikus leépítésekre sehol sem került sor, sőt a holding struktúrák kialakítása, illetve az akvizíciók létszámbővülést eredményeztek a cégeknél. További fontos szempont, hogy az e vállalati körben foglalkoztatottak versenyképes termékeket állítanak elő, ezért ezek a munkahelyek stabilnak tekinthetők. Ehhez járul hozzá a folyamatos szakmai képzés – sokszor átképzés –, ami a vállalatok többségénél a humán- illetve üzleti politika fontos része. A foglalkoztatottak tehát az „adófizető” és hatékonyan termelő gazdaság stabil részesévé váltak, s egy viszonylag magas fogyasztási szintű réteget képviselnek (ugyanez nem mondható el a fekete gazdaságban foglalkoztatottak többségéről).
Az elemzésbe vont vállalatok export teljesítményének – a tevékenységi körbe sorolt ágazatok teljes exportjának kb. 7 százaléka – értékelését illetően figyelembe kell venni, hogy a számok a hazai gazdaság ismert duális szerkezetét tükrözik vissza, azaz a vámterületi cégek relatíve alacsony arányát a külkereskedelemben.
Emellett azonban a hazai nagyvállalatok eltérő pozíciót foglalnak el a többi – közepes- és kis – vámterületi céghez képest, amennyiben a nagyvállalatok export-import tevékenységének egyenlege pozitív, azaz exportjuk lényegesen meghaladja importjukat. A nagyvállalatok tehát vagy hazai alapanyagból állítják elő exporttermékeiket, vagy az importált anyagok, alkatrészek segítségével előállított exportáruk hozzáadott értéke jóval magasabb az importált áru értékénél. Ennek a termelési és értékesítési stratégiának a széles vállalati körben való elterjedése lehet a gazdaság duális jellegét fokozatosan megszüntető gazdaságpolitika célja.
A hazai tulajdonú nagyvállalatok jellemzően a fémfeldolgozó iparban, húsiparban, a vegyiparban, a villamos energia iparban, a közúti járműgyártásban és a szállításban tevékenykednek. Ágazati súlyuk a fémfeldolgozó iparban lényegében meghatározó – 54 százalék, az értékesítés nettó árbevétele alapján –, a húsiparban jelentős – 47 százalék, s ugyancsak fontos a vegyiparban – 36 százalék –, villamos energia iparban 24 százalék, s nem elhanyagolható a közúti járműgyártásban, illetve a szállításban, ahol 11-12 százalék körüli arányt képviselnek. Az ágazati arányok alapján megállapítható, hogy 3-4 (szak)ágazatot joggal tekinthetünk meghatározóan hazai, „magyar tulajdonú” szektornak, melyek stratégiai erősítése és fejlesztésének támogatása fontos kormányzati cél lehet.
3. A vállalatok piaci helyzete, expanziós stratégiája
A felmérésben adott válaszok alapján a gépipari, vegyipari, közlekedési és építési- szerelési fővállalkozó vállalatok többségének üzleti tevékenységében az exportpiacok meghatározó szerepet játszanak. Ez az arány a megkérdezett vállalatoknak valamivel több mint egyharmadát jellemzi, az élelmiszeripari, fémfeldolgozó, kereskedelmi és szolgáltató cégek viszont jellemzően ma még belföldi tevékenységet folytatnak. (A közlekedési ágazatban mind a belföldi piaci mind a külpiaci érdekeltség jelen van.) A belföldi és export piaci teljesítmények aránya csak néhány esetben közelíti meg a 80-90 százalékot, tehát azt az értéket, amelyről bármelyik irányba lényegesen elmozdulni vagy nem lehetséges – például, ha ez az arány az exportra vonatkozik – vagy nem valószínű középtávon – amennyiben ez az arány a belföldi piacokat képviseli. A többi cég esetében a piaci súlyok a hatékonysági és keresleti tényezők alapján kormányzati promócióval, megfelelő vállalati stratégiával módosíthatók a hazai és külpiaci követelményeknek, illetve az egyes relációk hatékonyságának megfelelően.
Az adott piaci pozícióját a vállalatok egyharmada stabilnak ítélte meg, közel fele úgy látja, hogy az általa gyártott termékekből a piacon jelentős a kínálat, tehát vállalatának piaci helyzete nem mondható biztosnak, s néhány cég jelezte, hogy rövidtávon új versenytársak jelenhetnek meg termékei piacán. A stabil piaci helyzetértékelés mind az exportot, mind a belföldi piacot elsődlegesként megjelölő vállalatok esetében fennáll. Hasonló a megoszlás a növekvő piaci kínálatot jelző vállalatok esetében is, ami azt mutatja, hogy mind a hazai, mind a külföldi – gyakorlatilag európai – piacokon megfelelően teljesíteni, illetve expandálni szándékozó vállalatoknak egyaránt komoly konkurenciával kell szembenézniük. Jól visszatükrözik ezek a vállalati megítélések azt a tényleges helyzetet, hogy a hazai és a külföldi piaci teljesítményeket ma már csak azonosan magas termelési, értékesítési és marketing háttérrel lehet elérni. Mindkét piacon igen fontos a stabil és hosszú távú pozíciók megszerzése és megtartása. A kormányzati gazdasági stratégiában és szabályozásban ezért mindenképpen közelíteni kell a belföldi és az exportpiacok szerepének és promóciójának megítélését, a vállalatok és a nemzetgazdaság piaci helyzetének stabilizálása érdekében.
A vállalatok által gyártott profil-hordozó termékek, termékcsaládok perspektivikus piaci helyzetét mintegy 50 százalékban kevéssé javulónak, elenyésző kisebbségben – két cég – jelentősen javulónak, többnyire pedig nem változónak, kevéssé romlónak jellemezték a cégek. Ez egy meglehetősen reális kép, amennyiben a vállalatok jól látják, hogy a többnyire korszerű technológiával rendelkező, de viszonylagosan alultőkésített, közvetlen kormányzati támogatásban nem részesülő, globális méretekben közepes kapacitásokkal rendelkező cégek nem képesek olyan kiugróan korszerű és gazdaságos termékek előállítására, melyek piaci helyzete tartósan felfelé ívelőnek ítélhető meg. A nemzetgazdaság meglevő és addicionális fejlesztési forrásainak jelenleginél hatékonyabb hasznosítása, a megfelelő piaci perspektívával rendelkező termékek fejlesztésére irányuló átcsoportosítása elengedhetetlenül szükséges a hosszabbtávon javuló piaci hátterű termékstruktúra felé való elmozdulás érdekében.
A piaci teljesítmények és tendenciák bizonyos szinten meghatározzák a vállalatok expanziós stratégiáját, hosszabb távú piaci lehetőségeit. A vállalati piaci struktúrát nem lehet rövid idő alatt alapvetően megváltoztatni, a tudatos, célra orientált fejlesztési, illetve marketingtevékenység is csak hosszabb távon hoz érdemi fordulatokat. Az expanziós kényszer ugyanakkor egyre erőteljesebben jelentkezik a globalizálódó termelés, illetve értékesítés oldaláról, ahol a technológiai és minőségi követelményekhez való alkalmazkodás a regionális viszonylatban közepes méretű vállalatoktól jól szegmentált, profitábilisan értékesíthető termékeket igényel. A hazai nagyvállalatok üzleti stratégiájukban tudatosan alkalmazkodnak az említett követelményekhez.
Ennek megfelelően az alábbi főbb piaci stratégiákat követik:
● A közép-európai térségben vezető piaci pozíciót betöltő vegyipari, gépipari, élelmiszeripari holdingok főként akvizíciók, hazai fejlesztési centrumok kialakítása útján törekszenek a globalizált piacba való bekapcsolódásba. Az akvizíciók részben a profiltisztításhoz kapcsolódnak, amelynek keretében a korszerű, hosszabb távon piacképes termékeik folyamatos fejlesztésére, új piacok bevezetésére koncentrálják erőforrásaikat, az egy generációval korábbi gyártmányokat pedig felvásárolt leányvállalataikhoz telepítik. A vállalatvásárlásnak a piacok felosztását célzó formája jelenleg még nehezen járható út, mivel ebben a vonatkozásban lényegében csak a közép-kelet-európai régió cégei jöhetnek számításba, ahol azonban a piaci viszonyok relatív fejletlensége, a nyugati országok befektetőinek komoly konkurenciája, s bizonyos korábbi „szocialista előítéletek” meglehetős akadályokat gördítenek a konkurens cégek megszerzése elé. A vállalati termékprofil bővítésére irányuló vásárlások – melyek szintén a szomszédos közép- és dél-európai országokra koncentrálódnak, lényegesen sikeresebbek az előbbi formánál. Ennek eredményeként egyes cégek már ma is igen széles termékskálával rendelkeznek, s a multinacionális cégeknél jelentős beszállítói pozíciókat szereztek. Más cégek olyan fontos stratégiai termékeket, illetve technológiákat birtokolnak, melyekre alapozva cégüknél európai fejlesztési bázisok kiépítését tervezik, multinacionális cégekkel kooperálva. A fejlesztés orientált piaci expanziós stratégia jelenleg még kevés nagyvállalat céljai között szerepel, kormányzati eszközökkel azonban igen fontos lenne minél több céget ebbe az irányba ösztönözni.
● A hazai cégek piaci törekvéseinek másik fontos iránya az export bővítése, diverzifikálása. Az exportpiacok tekintetében jelenleg a fejlett országok – Németország, Ausztria, Olaszország, USA – a legfontosabbak, ahol a vállalatok többsége jól kiépített kereskedői, értékesítési hálózattal dolgozik. A gazdaságos kapacitásméretek korlátai a termékvertikumok által meghatározott termékstruktúrák – például a fémiparban –, illetve a technológiai korszerűsítés finanszírozási nehézségei következtében a vállalatok arra törekszenek, hogy azokat a szűk piaci szegmenseket találják meg, amelyekben a fenti korlátozó tényezőket is számításba véve nyereségesen bővíthetik exportjukat.
A fejlett országok piacain szerzett pozíciók megtartása, illetve erősítése mellett a cégek többségének stratégiájában fontos szerepet játszik a CEFTA- és FÁK-országok piacainak megszerzése. Ezeken a piacokon a korszerű magyar – élelmiszeripari, gépipari, vegyipari, gyógyszeripari – termékek iránt növekvő kereslet mutatkozik, s a korábbi gazdasági kapcsolatok során szerzett piaci ismeretek részben még jelenleg is hasznosíthatók. Tekintettel arra, hogy a magyar nagyvállalatok korszerű, versenyképes termékeinek kínálata gyorsabban bővül, mint a közép-kelet-európai országok hazai termékkínálata, jó esély van arra, hogy a magyar cégek kapcsolati tőkéjüket kamatoztatni tudják a fejlett országok versenyével szemben, amennyiben ebben a kormányzati szervek is segítséget nyújtanak. A közép-kelet-európai piacok minden valószínűség szerint folyamatosan felértékelődnek a közeljövőben a feldolgozóipari ágazatok területén.
● A hazai és a külpiaci értékesítési stratégiák egységes kezelését mutatja, hogy számos cég mindkét piacon való expanziót fontos feladatnak jelölte meg. A hazai piac bővítését az élelmiszeripari, kohászati és vegyipari cégek egy része tartja elsődleges expanziós célnak. A hazai piacépítés legfontosabb célja és szempontja a magas hozzáadott értékű termékek, illetve az azokat kiegészítő szolgáltatások országos kereskedelmi hálózatának kiépítése, menedzselése. A kohászati cégek egy komplex termelő-, kereskedelmi-, szolgáltató- hálózat létrehozását kezdték meg, melynek keretében a termékek termelésétől a fogyasztóra szabott felhasználási, tervezési, beszerelési szolgáltatásig mindent egységes rendszerben valósítanak meg. Ez a termelési-szolgáltatási rendszer, mely jelentős többletértéket hoz létre a termelők és a fogyasztók közvetlen kapcsolatának megteremtésével és koordinálásával a legkorszerűbb értékesítési formát képviseli a hazai piacon.
4. Javaslatok
A javaslatok rendszerének kialakításánál az elemzők a külgazdasági feltételek tekintetében alapvetően két tényezővel számoltak középtávon: a nemzetközi – s ezen belül az európai – konjunktúra mérséklődésével, illetve a tőkepiac váratlan mozgásainak felerősödésére a jelentősebb gazdaságokon belüli hirtelen reál- vagy virtuális gazdasági akciók következtében. A szabályozórendszer és a gazdaságirányítás korszerűsítésével a kedvezőtlen külgazdasági feltételek bizonyos mértékig ellensúlyozhatók.
● A hazai nagyvállalatok és a kormányzat közötti kommunikációs probléma – amely például az élelmiszeripari cégek esetében igen súlyos méreteket ölt – megoldására létre kell hozni egy nagyvállalati fórumot. A fórum résztvevői a kancellária stratégiai és ágazati területeinek vezető tisztviselői, valamint a hazai tulajdonú/menedzsmentű nagyvállalatok felsőszintű vezetői lehetnének. A gazdaságpolitikai jellegű fórum célja a stratégiai, illetve fontosabb aktuális kérdéskörök prezentálása, illetve közös megvitatása.
A rendszerváltás óta működő ciklusos kormányzati rendszer egyik komoly fogyatékossága a hosszú távú gazdasági stratégiában való gondolkodás hiánya. A választási periódusokra koncentráló gazdaságpolitikában kényszerűen két évre rövidül a tényleges gazdaság-stratégiai tervezés távlata, amely értelemszerűen nem alkalmas makrogazdasági, illetve szektorális stratégiák kidolgozására (még rosszabb a helyzet a nagyobb társadalmi-gazdasági rendszerek átalakítását, korszerűsítését illetően). A nemzetközi gazdasági tendenciák ugyanakkor a globális, vállalatokat, szektorokat, sokszor ágazatokat átfogó termelési, értékesítési stratégiák kialakulása irányába mutatnak, ahol több országot, illetve régiót felölelő, közép-, illetve hosszú távú tervek alapján gazdálkodnak a nemzetgazdaságok, illetve a multinacionális cégek. Ebben a multinacionális és multi-szektorális világban a globális tendenciákat minél szakszerűbben és hatékonyabban kell az állami adminisztrációnak a hazai vállalatok felé kommunikálnia, egyébként a hazai vállalatok lényeges versenyhátrányba kerülnek a nemzetközi piac többi szereplőivel szemben.
● Igen sok felesleges adminisztrációt és jelentős költségeket okoz a vállalatoknál az adórendszer jelenlegi bonyolultsága és inkonzisztenciája. Az adórendszer ésszerűsítése, a feleslegesen bonyolulttá tett áfa- és fogyasztási adó visszatérítési rendszerek racionalizálása, a számos adófajta átláthatóvá és kezelhetővé tétele stb. jelentős mértékben javítaná a vállalatok gazdálkodási feltételeit, a befizetett adók volumene összességében nem csökkenne és a kormányzati adminisztráció presztízse is jelentősen megnőne. Az adórendszer racionalizálása mellett konkrét javaslat a beruházásokhoz kapcsolódó adókedvezmények kritériumrendszerében történő változtatás. Az adókedvezményt a jelenlegi előírások létszámnövekedéshez kötik, ami a fejlesztések többségét adókorszerűsítő befektetések esetében nem helytálló. Az adókedvezményt a beruházás eredményeként megvalósuló egy főre jutó termelésemelkedéssel kell összekapcsolni, s az adókedvezményt ennek megfelelően biztosítani.
● A tőzsdei cégek tőkeellátottságát veszélyezteti hosszabb távon az árfolyamnyereség megadóztatásának bevezetése. E kérdés érdemi megválaszolásához meg kell vizsgálni, hogy a tőzsdén levő cégek milyen jellegű üzleti tevékenységet folytatnak, milyen a tulajdonosi szerkezetük, s hogy e különböző vállalatcsoportok tőkeellátottságára milyen hatással lesz az árfolyamnyereség megadóztatása. Minden valószínűség szerint a ma még alultőkésített hazai többségű tulajdonú termelő vállalatokat igen kedvezőtlenül fogja érinteni a tőzsdei befektetések „megdrágítása”, míg a tőkeforrások gondjával kevésbé küzdő vállalatoknál ez kisebb problémát fog okozni. Gazdaságstratégiai szempontból azonban mindkét vállalatcsoport dinamikus fejlődésére szükség van, ezért az adóztatás kérdését ennek megfelelő differenciáltsággal kell kezelni.
● A vállalatok hazai piaci pozícióit és nemzetközi versenyképességét negatívan érintő, meglehetősen rosszul szabályozott terület Magyarországon a piacvédelem. A piacvédelem sokrétű és bonyolult rendszere a korszerű piaci verseny egyik fontos eleme, melyet a fejlett országok igen hatékonyan alkalmaznak. A piacvédelem mély szakmai ismereteket és széles körű ellenőrzést igénylő tevékenység, amely jelentős anyagi forrásokat emészt fel. Ugyanakkor a versenytársakéhoz hasonló piacvédelmi rendszer kiépítésének gyakorlatilag nincs alternatívája, mert csak ily módon lehet az éleződő nemzetközi versenyben fennmaradni. A rendszerváltás után kialakult gazdasági rendszerben a piacvédelem hiányának számos vetülete jelentkezett, amelyekre mielőbb megoldást kell biztosítani. A bevásárló-láncok piaci kínálatában aránytalanul nagy súlyt képviselnek az olcsó, rosszabb minőségű áruk, amivel a hazai vásárlói keresletet az alacsonyabb minőségű, olcsóbb termékek felé terelik. E helyzet gyökeres változtatást igényel annak érdekében, hogy a piacképes nagyvállalatok minőségi termékei iránti kereslet fennmaradjon, illetve növekedjen.
A fémipari, gépipari termékek területén a piacvédelmi kérdés elsősorban a dömpingáron behozott termékek korlátozására, illetve a gépiparban működő külföldi cégek saját csatornáin keresztül importált fémipari termékek forgalmának keretek közé szorítására irányul.
A piacvédelem további fontos eleme a közbeszerzés intézménye. Az elmúlt évek tapasztalatai és a mára már jól körvonalazódott piacvédelmi követelmények ismeretében a közbeszerzési törvény működésének alapos elemzésére, s ennek alapján a piaci verseny követelményeknek megfelelő átdolgozására van szükség (egyes vélemények szerint a törvény betű szerinti betartása is elégséges lenne, ez azonban ma már nem reális megoldás). A piacvédelem további fontos eszköze a vámeljárási rendszer. A vámeljárási rendszer hiányosságai két fő csoportba oszthatók. Az egyik a technikai, illetve adminisztratív kapacitások szűkössége, a másik a nem kellő szakmai felkészültség, illetve érdekeltség.
Sajátos piacvédelmi probléma a gyógyszeripari termékek forgalmazása Magyarországon. A belföldi gyártók és a külföldi termékek forgalmazói közötti üzleti verseny igen jelentős terheket ró a TB-re, a gyógyszer-finanszírozás tekintetében. A finanszírozási forrásokat jelentős mértékben leköti az olyan gyógyszerek ártámogatása, melyek nem feltétlenül támogatandó igényeket elégítenek ki, míg a széles körben használt, esetleg kórházi gyógyszerek szükséges mértékű támogatására nem marad TB-forrás – hiszen annak össz-volumene a kapcsolódó költségvetési befizetések által lényegében meghatározott összeg. E komoly és egyre súlyosbodó probléma megoldása érdekében a TB és a hazai gyártók között tárgyalások érdemi folytatása szükséges, melynek keretében egy több évre szóló, mindkét fél részére kötelező érvényű értékesítési és támogatási megállapodást kell kidolgozni a TB által támogatott gyógyszerek körére és a támogatás mértékére vonatkozóan. A vényellenőrzési rendszerből megfelelő tapasztalatok vonhatók le egy racionális gyógyszer-támogatási megegyezés kialakítására. E megállapodás alapján mind a kórházi, mind a magánszféra gyógyszer-szükségleteinek finanszírozása lényegesen jobb színvonalon – és kedvezőbb áron – megoldható, mint a jelenlegi szakmailag és üzletileg követhetetlen helyzetben.
● Az exporttámogatás kérdése alapvető fontosságú a külpiaci, illetve hazai versenypozícióikat erősíteni szándékozó vállalatok számára. Közismert tény, hogy a fejlett országok WTO-konform, közvetett eszközökkel támogatják az exportjukat, hogy cégeik versenyképesek lehessenek a nemzetközi piacokon. E támogatások főként a mezőgazdasági, illetve az élelmiszeripari, acélipari termékek esetében befolyásolják jelentősen az egyes cégek piaci esélyeit. A WTO szabályozás következtében az élelmiszeripari termékek közvetlen piacra jutási támogatási lehetőségei lényegesen szűkültek, ezt a magyar támogatási rendszer is átvette. A termelés közvetett eszközökkel való támogatása során szerteágazó módszerek alkalmazhatók, melyek hazai viszonylatban való érvényesítése is megfontolandó.
● Az exporttámogatás kérdése pénzügyi vetületben is felmerül. Az Eximbank, illetve a MEHIB szakmai és pénzügyi kapacitásainak növelése, illetve javítása egyértelmű igényként merült fel azon cégek körében, melyek a bizonytalan fizetési infrastruktúrával rendelkező országokkal kereskednek. Tekintettel arra, hogy ezek a piacok perspektivikusan ígéretesnek mutatkoznak, a jelenlegi finanszírozási nehézségek ésszerű – középtávú – áthidalására az Eximbank hitelezési gyakorlatán és kockázatvállalási képességén javítani szükséges.
● A vállalati fejlesztések az üzleti stratégia fontos részét képezik, ezért hatékony realizálásuk a piaci jelenlét egyik alapvető eleme. A tőzsdei cégek esetében a fejlesztési források előteremtése nem jelent különösebb problémát, hiszen a megfelelő megtérülési mutatókkal rendelkező befektetésekhez tőkeemeléssel, pénzügyi befektetők közreműködésével biztosítani tudják a szükséges finanszírozási forrásokat. A nem tőzsdei vállalatokat azonban a közismert alultőkésítettség jellemzi, ezért a fejlesztési tevékenység központi támogatása fontos stratégiai és hatékonysági kérdés. Néhány nyugat-európai ország példáját követve a hazai nagyvállalati kör stratégiai jellegű fejlesztései számára a kamattámogatást, a kedvezményes kamatozású hitelek biztosítását be kell építeni a szabályozó rendszerbe. Ennek egyik legmegfelelőbb formája egy olyan állami tulajdoni hányaddal is rendelkező fejlesztési bank létrehozása lenne, mely kereskedelmi banki hitelképességi kritériumok, de nem kereskedelmi banki feltételek mellett nyújtana hitelt a stratégiai fejlesztésekhez. Az állami tulajdon mellett azok a hazai és külföldi bankok, illetve pénzintézetek vehetnek részt a fejlesztési bankban, melyek a hosszú távú befektetések mellett kötelezik el magukat a magyar gazdaságban.
● A gazdasági és pénzügyi szabályozás egyik legátfogóbb megtestesítő árfolyam-politika két alappillérre épült: az előre bejelentett forint-leértékelésre, valamint a forint árfolyam-ingadozási sáv meghatározott nagyságára. Ezek a paraméterek eddig nagyjából összhangban voltak a nagyvállalatok hatékonysági teljesítményeivel és exportjuk profitabilitásával, mivel az elemzés körébe vont nagyvállalatok többsége viszonylag alacsony importhányad mellett exportált.
A csúszó leértékelés mechanizmusának fokozatos megszűnése feltételezi, hogy a hazai költséginfláció megközelíti az exportpiacok inflációs rátáját, s a forint átváltási árfolyama a jelenlegi, viszonylag szűk – 2,25 százalékos – sávban a vállalatok számára még kalkulálható költség, illetve eredménykockázatot jelent. Annak érdekében azonban, hogy ezen előre pontosan nem kalkulálható tényezők – s annak ismeretében, hogy az árfolyam-ingadozási sáv lényeges, kétszámjegyűvé való kibővítése napirendre került – alakulásának az egyes ágazatok eltérő vállalati gazdálkodási szerkezetére gyakorolt hatásait meg lehessen becsülni, s előre látható veszély esetén be lehessen avatkozni, egy monitoring rendszert kell bevezetni.
A monitoring rendszer keretében ágazatonként 5-6, eltérő termelési és értékesítési szerkezetű vállalatot kell kiválasztani, s azok eredményességi mutatóit felépíteni, illetve értékelni 1995-től, és folyamatosan figyelemmel kísérni, negyedéves gyakorisággal. Az eredményességi mutatók értékelésével kimutatott költség-, termelékenységi-, árfolyam-ingadozási összefüggések alapján viszonylag objektív értékelés adható az árfolyamsáv változtatásának a vállalati eredménymutatókra való hatásairól a különböző termelési és értékesítési struktúrájú szektorokban.
A monitoring rendszert a STRATEK keretében kell működtetni – az érintett vállalatokkal való szoros együttműködésben –, s az elemzésekről a kormányt folyamatosan tájékoztatni szükséges.
● A vállalatok gazdálkodását és főként eredményességét befolyásoló hazai energia-politika gyenge stratégiai alapokon nyugszik. Az EU tagságunkkal összefüggésben felmerülő liberalizáció kibontakoztatásáig még számos olyan lépést kell megtenni, melyek a hazai gazdaságszerkezet és vállalati struktúrák sajátos követelményeiből adódnak.
Mindenekelőtt meg kell oldani a gázár meghatározásának kérdését abban az összefüggésben, hogy elkülönülten alakuljon az energetikai, illetve a vegyipari gáz ára – természetesen a nagyfogyasztók esetében. Az energetikai gáz esetén a gáz rezsiköltség, melynek aránya lényegesen alacsonyabb a termelési költségekben, mint az alapanyagként szolgáló vegyipari gázé. Az 1999. októberi 43 százalékos áremelés például az utóbbi csoportba tartozó termékeket feldolgozó cégeket igen hátrányosan érte.
Az energiaárak növekedési mértékének tervezésénél nem hagyható figyelmen kívül az a szempont, hogy az ár nagysága, illetve tendenciája az infláció mértékének, illetve az inflációs várakozásoknak az egyik lényeges eleme, továbbá az sem, hogy a vállalatok technológia-fejlesztésének tervezhetőségét is nagymértékben befolyásolja. A tervezhetetlen energia-áremelkedésekből adódó technológiaváltások költségeit a termelő vállalatoknak kell viselniük, ami rontja gazdasági eredményeiket, stabilitásukat.
Az új villamos energia törvénynek – melyet mielőbb meg kell hozni – az EU direktíváihoz kell alkalmazkodnia, de nem célszerű annál liberalizáltabbnak lennie. A törvénynek szabályoznia kell a hazai villamos energia-termelő piacra lépés feltételeit, a rendszerirányítás módját, a hálózathoz való hozzáférés szabályait, a piacnyitás feltételeit. Az állam, mint tulajdonos beavatkozási lehetőségét az energiapiac alakulásába a magyar gazdaság felzárkózó, alacsony tőke-ellátottságú, ezért meglehetősen sebezhető jellege miatt fenn kell tartani egy viszonylag hosszabb periódusban.
● A kutatás-fejlesztés, illetve a technológiai fejlesztés a vállalatok többségének gazdasági tevékenységében központi helyet foglal el. Fejlesztés nélkül a technológiai fejlődés és a piaci igények rohamos minőségi változását nem lehet követni, illetve kielégíteni. Az OMFB, illetve a műszaki fejlesztési alapok, valamint bizonyos adókedvezmények formájában meglevő állami támogatások módosításra szorulnak.
Az egyetemektől és kutatóintézetektől vásárolt kutatási-fejlesztési szolgáltatások költségének 200 százalékos elszámolását lehetővé tevő 2001/2002 évi költségvetés jelentős előrelépés a K+F tevékenység támogatásában. Megfontolandó továbbá – bizonyos vállalati körben – a kutatási, fejlesztési tevékenységnek az áfa-körből való kivonása, valamint a piacképes termékeket eredményező fejlesztési szolgáltatásokat igénybe vevő vállalatok költségeinek az adóból való leírása. Ez utóbbi kedvezményt jól körülhatárolt ellenőrzési rendszerhez kell hozzárendelni.
● A feldolgozóipari szektorok kiemelt kormányzati kezelésével, néhány szektor hosszabb távon nemzeti iparággá fejleszthető, s ezzel a magyar gazdaság nemzetközi imázsa megnövekedhet.
A nemzeti iparágak létét és prioritásként kezelt támogatását alapvetően két tényező indokolja. A globalizálódó világban minden ország megpróbál saját vállalatai számára minél jobb üzleti pozíciókat kiharcolni. A kedvező üzleti pozíciókat azok a vállalatok – ma már a nagyobb vállalatok igen gyakran ágazatokat fémjeleznek – tudják megszerezni, melyek mögött jól funkcionáló, prosperáló hazai piac áll. Az átmeneti piacgazdaságokban – amilyen a magyar is – a dinamikus belföldi piaci kereslet kialakításában az államnak feltétlenül szerepet kell vállalnia, egyébként a jelentős nemzetközi konkurencia a külpiaci feltételeknek megfelelő struktúra irányába viszi el azon országok gazdaságait, ahol tőkéjüket befektetik.
A másik tényező, ami a nemzeti szektorok támogatása mellett szól az, hogy az itt működő nagyvállalatokban alakulna ki azok a modern gazdálkodási, menedzsment, technológiai modellek, melyek fokozatosan elterjeszthetők a gazdaság többi szektoraiban, kisebb vállalatainál. A korszerű üzleti, menedzsment-technikák az azonos tulajdonosi körben és azonos gazdálkodási struktúrában levő hazai vállalatok között sokkal hatékonyabban közvetíthetők, mint például a multinacionális és a hazai cégek viszonylatában. A nemzeti ágazatokban levő nagyvállalatok olyan hazai „technikai centrumokká” válhatnak a belföldi középvállalatok számára, amelyekkel kialakuló kapcsolatrendszerükben vállalkozói és üzleti potenciáljukat jelentősen megnövelhetik.
Mindkét, a nemzeti iparágak kialakítását alátámasztó tényező végső soron a gazdaság teljesítőképességét, stabilitását, tehát az ország iránti hosszú távú bizalmat erősíti.
Farkas Mariann–Ékes Ildikó
A magyar nagyvállalatok piaci expanziójának elősegítése
Vállalati mélyinterjúk alapján készített elemzés és javaslatok a kormányzati teendőkre.
Magyar Péter lenne jobb a gödörben lévő magyar gazdaságnak vagy Orbán Viktor?
Nem lesz baj abból, hogy a nyugdíjmegtakarításokat ingatlancélra is el lehet költeni?
Online Klasszis Klub élőben Felcsuti Péterrel!
Vegyen részt és kérdezzen Ön is!
2024. november 28. 15:30
Véleményvezér
Bécsben olcsóbb lakni, mint Budapesten
A jövedelemhez képest Bécsben a legolcsóbb a lakhatás egész Európában.
Obszcén szavakkal fideszes nyugdíjas kommandó fogadta Magyar Pétert a miskolci gyermekotthon előtt
A nyugdíjas fizetések nagyon felizgultak Magyar Péter látogatása miatt.
Elképesztő állapotokat talált Magyar Péter egy gyermekvédelmi intézményben
Az ellenzéki vezető szerint a Fidesz propagandistákat vet be, hogy az emberek ismerhessék meg a valóságot.
Lesújtó adat a magyarok életesélyeiről
Az elmaradt reformok tragédiája.
Kövér László gigabüntetést osztana az új-zélandi parlamentben
Rendet kellene tenni az új-zélandi parlamentben.
Ünnepélyes keretek között adtak át 200 méter felújított járdát
Nagy az erőlködés a Fidesznél a sikerélményekért.