A telefonjainkon megjelenő hívószámokat is hamisítják

A hazai szolgáltatók 2025-ben – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal (NMHH) együttműködésben – jelentős lépéseket tettek a vezetékes hívószámok hamisítása ellen, idén nyártól pedig már a mobilszámokkal is nehezebb lesz visszaélni. A hatóság szakértői hangsúlyozzák: az egyre hatékonyabb szolgáltatói védelem mellett is fontos, hogy tudatosak maradjunk és felismerjük a csalások árulkodó jeleit.

Az is lehet, hogy a hívószám-hamisító célja a rejtőzködés: azzal, hogy egy tetszőleges hívószámot állít be, megnehezítheti, hogy az áldozatok a nyomába eredjenek – sőt, rosszabb esetben akár egy olyan vétlen harmadik személyhez futhatnak be a felháborodott hívások, aki addig az egészről semmit sem tudott.

Magyarországon az NMHH és a legnagyobb telefonszolgáltatók együttműködésének köszönhetően már komoly lépéseket sikerült tenni a hívószám-hamisítás visszaszorítására. A telefonszolgáltatók 2025 októbere óta ellenőrzik a külföldről a hálózatukba érkező hívásokat, és ha hamisított magyarországi azonosítóval találkoznak, akkor az ilyen hívást blokkolják, hogy az ne is juthasson el a kiszemelt áldozathoz. Ez a kötelezettség egyelőre a mobilszámokra még nem vonatkozik, mivel a szolgáltatóknak fel kell készülniük arra, hogy a valóban külföldön tartózkodó előfizetők továbbra is tudjanak Magyarországra telefonálni.

Ennek köszönhetően ma már sokkal kevésbé kell attól tartanunk, hogy ha a telefonunkon egy magyarországi vezetékes szám vagy zöldszám jelenik meg, akkor azt valaki meghamisította. A mobilszámok esetében a szolgáltatók idén nyártól fogják ugyanezeket a vizsgálatokat elvégezni, ettől kezdve tehát annak a valószínűsége is sokkal kisebb lesz, hogy például egy csaló látszólag a mi számunkról hívjon fel másokat – ez sok kellemetlen pillanattól kímélheti majd meg a felhasználókat.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo