A rövid futamidejű kötvényeket vesszük, mint a cukrot

Januárban 3 százalékkal, azaz 279 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ami a tőzsdéket illeti a mind a fejlett, mind a fejlődő tőzsdéken emelkedést láthattunk, amit a hazai börze csak részben tudott követni. A devizapiacon a forint az euróhoz képest is, és a dollárhoz képest is erősödni tudott.

A részvényalapoknál tőkekiáramlást figyelhettünk meg az elmúlt hónapban. Ennek nagysága 3 milliárd forint. Az árfolyammozgások azonban kedvezően alakultak, így összességében a részvényalapok vagyona 3,1 százalékkal növekedni tudott.

A tőkevédett alapok esetében tőkebeáramlás volt tapasztalható, amely nem érte el az 1 milliárd forintot. Ez az érték is egy átsorolás következménye, azaz technikai változás volt. A nettó eszközérték 4,2 százalékkal nőtt a kategóriánál.

Az abszolút hozamú alapok esetében tőkebeáramlás volt, amely megközelítette a 11 milliárd forintot. Ezúttal a hozamok is kedvezően alakultak, így mindössze 3,6 százalékos növekedés jelentkezett a kategória vagyonában a hónap során. Amennyiben folytatódik ez a trend, már a következő hónapban újabb tagot köszönthetünk az ezer milliárdosok klubjában.

A származtatott alapok esetében ebben a hónapban tőkekiáramlás volt 3,5 milliárdos értékben, amely két megszűnt alap számlájára írható. A hozamok ezen némileg javítani tudtak, de így is a kategória vagyona 6,4 százalékkal csökkent a hónapban. A nagynak tűnő szám a kategória kis méretének is köszönhető.

Az ingatlanalapoktól a hónap során 11,7 milliárdnyi tőke távozott. A hozamokra az ingatlanalapoknál természetesen most is lehetett számítani, amely segített tompítani a tőkekiáramlást. Végül a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként a nettó eszközérték 0,3 százalékkal lett kevesebb a második legnagyobb kategóriánál.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo