A nyaralópiacot is a feje tetejére állíthatja a koronavírus

Tavasszal hagyományosan élénkül a balatoni üdülők iránti kereslet, ám idén kérdéses, hogy a járvány hogyan érinti a hazai nyaralószezon alakulását.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Az OTP Ingatlanpont szakértői a Balaton különböző partjairól eltérően nyilatkoznak: míg egyes településeken továbbra is nagy a kereslet, addig más helységek esetén 80 százalékkal visszaesett az érdeklődés. A szakértők megvizsgálták, mi várhat idén a nyaralók piacára.

Nem egységesen érintik a Balaton környezetét a járvány miatti ingatlanpiaci változások. A déli part kiemelt településein (mint például Siófokon, Zamárdin, Fonyódon, Balatonlellén vagy Balatonszemesen) lévő beruházói projektek nagy százaléka a belföldi turizmusra épít, azonban a jelenlegi járvány következtében a piac befagyott, márciusban a nyaralók iránti érdeklődés az előző évekhez mérten jelentősen, körülbelül 80 százalékkal csökkent.

„A kereslet a Balaton-parti nyaralók iránt jelenleg csekély, a befektetők láthatóan kivárnak. Az utóbbi években a fejlesztői igény jóval nagyobb volt, mint amit a hazai építőipar elő tudott volna állítani, a beruházókat ugyanis motiválta a tény, hogy a lakások többségét el lehetett adni. A válság azonban visszaszoríthatja a vevői érdeklődéseket, ez pedig a fejlesztésekre is visszahat” – mondta Katona Tamás, az OTP Ingatlanpont siófoki irodájának vezető értékesítési tanácsadója. „Elképzelhető, hogy bizonyos piacokon árcsökkenés lesz, de jelentős árváltozásra valószínűleg nem kell számítanunk, hiszen a déli parton és környékén az elmúlt években a nagyberuházók több évig tartó minőségi fejlesztésekbe fektettek, amelyek magas előállítási költségekkel jártak” – tette hozzá.

A kisbefektetők továbbra is keresik a lehetőségeket

Láthatóan a 10-15 millió forintos megtakarítással rendelkező kisbefektetők a kisebb balatoni települések felé mozdulnak, és az ott található, kisebb alapterületű, panoráma nélküli és olcsóbb üdülőket, illetve újra a használt nyaralókat keresik. Katona Tamás rámutatott: „egy újépítésű, balatonföldvári társasüdülőben például átlagosan 20-23 négyzetméteres alapterületű nyaralók kelendőek, hiszen a kisbefektetők ingatlanvásárlási szándéka továbbra is magas, ők a megtakarításukat inkább újépítésű üdülőkbe fektetik. Emellett Balatonföldváron és más városokban is vitorláskikötő-fejlesztések kezdődnek, ami fellendítheti e települések turizmusát, ahogy a Balaton északkeleti részén jövő évre tervezett felújított vasúti pályák és állomások átadása is.”

Kép: Pixabay

A vezető értékesítési tanácsadó szerint, akik tavasszal szerettek volna nyaralót vásárolni, kivárják a nyarat; a legrosszabb forgatókönyv szerint, ha őszig kitart a járvány, a jó időjárás elmúltával csak a következő szezonban várható ismét nagyobb vásárlói kedv.

Nyugaton a helyzet változatlan

Ezzel ellentétben a tó nyugati és északi részén, Keszthely és Tapolca vonzáskörzetében nincs változás a keresleti oldalon. Míg Keszthelyen a nyaralókat, Tapolcán a kisebb értékű építési telkeket továbbra is keresik; ezeken a településeken általában nem befektetési szándékkal vásárolnak lakóingatlanokat. Itt tehát nincs jele annak, hogy a járvánnyal visszaesne a vásárlói kedv.

„Kicsit szűrt a nyugati parti piac, mivel azokból a vásárlókból van jelenleg több, akiknek már konkrét elképzelésük van a megvásárolandó ingatlanról, a „kíváncsiskodók” jelenleg kevesebben vannak. Közvetlenül a Balaton-parton magasak az árak, emiatt a vásárlók inkább az agglomerációt választják, a parttól 4-15 kilométer távolságban keresnek olcsóbb lakóingatlanokat. A siófoki oldal hátránya, hogy kisebb agglomerációval rendelkezik, ezért is jelentősebb a partszakaszok közötti különbség” – mutatott rá Tóth Tibor, a keszthelyi OTP Ingatlanpont iroda vezetője.
Új vevőkör a nyaralópiacon?

Habár az OTP Ingatlanpont szakértői egyelőre még nem látják jelét annak, hogy a kényszertávmunka fellendítené a nyaralók iránti érdeklődést, elképzelhető, hogy egy új, távmunkát végző vásárlói kör is kialakul a jövőben. Az otthoni munkavégzéssel ugyanis megnőhet az az idő, amelyet a tulajdonosok üdülőikben tölthetnek, kiegyenlítve ezzel a nyaralók magas fenntartási költségeit, így sokakat akár ez is ingatlanvásárlásra ösztönözhet a balatoni nyaralóvárosokban.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo