„A nagyobb vállalatok hagyományosan meghatározó szerepet játszanak az innovációban, és a mostani eredmények is ezt a képet erősítik: nemcsak magasabb innovációs aktivitást mutatnak, hanem a fejlesztési lendületüket is képesek voltak megőrizni, sőt tovább növelni. Ez azért lényeges, mert a nagyobb cégek újításai a beszállítóik és üzleti partnereik számára is új elvárásokat és fejlődési lehetőségeket teremthetnek. Az innováció szélesebb körű elterjedéséhez azonban arra is szükség van, hogy a kisebb vállalkozások lépést tudjanak tartani ezzel a fejlődéssel” – mondta Lóska Gergely, a K&H informatikai és innovációs vezetője.
A mezőgazdaságban jelentős a visszaesés
Ágazati összevetésben a mezőgazdaság mutatója változott a legnagyobb mértékben: az innovációs index 33-ról 20 pontra esett, ezzel visszatért az egy évvel korábbi szintre. A többi vizsgált ágazatban – az iparban és építőiparban, a kereskedelemben, valamint a szolgáltatásban – a főindex érdemben nem változott.
A mezőgazdasági innovációs index visszaesése elsősorban a tervezett innováció alindexének korrekciójára vezethető vissza. Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy a nyári időszak időjárási nehézségei háttérbe szoríthatták az ágazat vállalatainak innovációs törekvéseit és fejlesztési terveit.
Területi különbségek is megfigyelhetők. Közép-Magyarországon az innovációs index tovább emelkedett, és 34 ponttal elérte az eddigi legmagasabb értékét. Kelet-Magyarországon ezzel szemben 25 pontra esett vissza a mutató, míg Nyugat-Magyarországon nem történt érdemi változás, maradt a korábbi 34 pontos magasságban.