A magyarok a Porschék kilométeróráit buherálják a legszívesebben

Bár a használtautó-piac az elmúlt évek során jóval átláthatóbbá vált, a kilométer-számlálók manipulálása továbbra is világszerte elterjedt gyakorlat. A vásárlók eurómilliókat veszítenek az becstelen eladók miatt, és úgy tűnik, hogy e téren egyhamar nem is várható jelentős javulás.

Középkategóriás és prémium járműveket egyaránt manipulálnak

A modern járművek digitális kilométer-számlálóját sok esetben könnyebb visszatekerni, mint a régebbi műszereket, hiszen a művelet alig igényel fizikai beavatkozást. Tekintve, hogy a jármű csaknem minden része összeköttetésben van, a csalók a megfelelő felszerelés birtokában képesek módosítani a kilométer-számláló állását, és mesterségesen növelni az autó értékét. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy manapság nehéz észrevenni a futásteljesítmény visszaállítását anélkül, hogy megvizsgálnánk egy használt autó történetét.

Magyarországon a 20 leggyakrabban visszatekert kilométerórájú autóból 10 csúcskategóriásnak számít. A prémium márkák, például az Audi, a Volvo, a Porsche, a Land Rover vagy a Mercedes-Benz kilométeróra-állásainak megváltoztatásával a csalók nagyobb haszonhoz jutnak. Sokan nem is kockáztatják a lebukást egy hamis futásteljesítményű ferde hátú eladásából származó, pár száz eurós haszon miatt.

A legkevésbé kockázatos autó a Volkswagen Touran

A legritkábban hamisított futásteljesítményű autó a listán a Volkswagen Touran, 5,13 százalékos aránnyal, ami azt jelenti, hogy Porsche 911-et venni 2,5-szer kockázatosabb, mint Tourant. Az Audi A6 (5,34 százalék), a Volkswagen Passat (5,35 százalék), a Mercedes-Benz S-Class (5,42 százalék) és a Volkswagen Touareg (6,25 százalék) is a legritkábban manipulált járművek közé tartozik.

Használt jármű vásárlása során a csalók gátlástalansága miatt senki sem érezheti magát teljes biztonságban, ezért különösen fontos ellenőrizni a kiválasztott autó előéletét, valamint tájékozódni a futásteljesítményre és a káreseményekre vonatkozó feljegyzésekről. Körültekintő tesztvezetéssel, illetve egy jó hírű márkaszerviz által végzett alapos átvizsgálással szintén csökkenthetjük annak az esélyét, hogy rossz állapotban lévő járművet vásároljunk. Ha ezeket elmulasztjuk, komoly összegeket veszíthetünk, ráadásul a biztonságunkat is veszélyeztetjük.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo