A magyar háztartások közel fele úgy érzi, romlott az anyagi helyzete

Ezzel párhuzamosan egyre többen rendelkeznek megtakarítással, a havonta átlagosan félretett összeg pedig öt év alatt több mint a duplájára nőtt, idén már meghaladja a 46 ezer forintot. A legtöbben még mindig a hagyományos eszközökre esküsznek, elsősorban valamilyen biztosításban, illetve megtakarítási számlákon tesznek félre, de egyre nő a nyugdíjpénztári megtakarítások és az értékpapír-befektetések szerepe is. A kriptodeviza aránya a megtakarításokon belül több mint a duplájára nőtt két év alatt.

A legtöbben váratlan helyzetekre (60 százalék), illetve pénzügyi tartaléknak (55 százalék) tesznek félre, de sokan gyűjtenek egy nagyobb jövőbeli kiadásra, lakás vagy autó vásárlására (37 százalék). Negyedik helyen az időskori öngondoskodás áll (34 százalék), míg nyaralásra 17 százalék, drágább elektronikai eszközre 17 százalék, oktatásra, képzésre pedig 14 százalék gyűjt. A spórolásnál a nőket az átlagnál jobban motiválja a jövőbeli kockázatok mérséklése (nem tervezett kiadásokra és általános céllal 62, illetve 55 százalék spórol), a férfiakat ezzel szemben a nagyobb értékű javak megszerzése hajtja inkább (42 százalék tesz félre ilyen céllal).

A spórolt pénzüket a legtöbben továbbra is folyószámlán (38 százalék) és készpénzben (33 százalék) tartják. A készpénz szerepének jelentős növekedése (2019-ben még csak 22 százalék tartotta a párnacihában a félretett összeget vagy annak egy részét) – az egyik legellentmondásosabb trend, különösen az időközben lejátszódó hozamemelkedések tükrében.

A pénzügyi megtakarítások közül a hagyományosabb formák őrzik súlyukat (betétszámla és biztosítás), és az ingatlanbefektetés szerepe is stabil a magyaroknál (2024-ben 8 százalék, míg 2019-ben 7 százalék). Figyelemreméltó azonban, hogy az értékpapír-befektetések aránya öt év alatt csaknem duplázódott (15 százalékra 8 százalékról) melyet az állampapírok lakossági térnyerése mellett a bankoknál és befektetési szolgáltatóknál kezelt ügyfélszámlák növekedése is alátámaszt.  

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo