A magyar gazdaság egyszerre mutat biztató és aggasztó jeleket

Új alapítási hullám érte el a cégvilágot júliusban, mégis tart a hosszú távú zsugorodás. A fogyasztás erősödik, de a termelő szektorok gyengélkedése gátat szab a kilábalásnak.

2025 nyarán a magyar gazdaság egyszerre mutat biztató és aggasztó jeleket. A GDP a második negyedévben mindössze 0,2 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A növekedést a szolgáltatások húzták, miközben az ipar (–3,9 százalék az év első felében) és az építőipar (–2,4 százalék az első öt hónapban) tovább gyengült.

Nincs egyértelmű irány
Nincs egyértelmű irány
Fotó: Depositphotos
A kiskereskedelem ezzel szemben élénkült, júniusban 3 százalékkal magasabb forgalmat bonyolított, mint tavaly ilyenkor, ami a belső fogyasztás erősödését mutatja. Ez a kettősség – élénkülő fogyasztás, gyengélkedő termelés – közvetlenül befolyásolja a vállalkozói környezetet is, ahol a piaci mozgások érzékenyen reagálnak a makrogazdasági változásokra.

Alapítási hullám a nyár közepén

Az OPTEN adatai alapján júliusban több mint kétezer új cég jött létre, közel harminc százalékos havi növekedés, ami a nyári hónapokra ritkán jellemző. A lendület azonban nem tudta megtörni a hosszú távú folyamatokat, éves összevetésben még mindig csaknem négy százalékkal kevesebb új vállalkozás indult, mint tavaly júliusban. A legnagyobb éves visszaesés a kereskedelemben és a szakmai, tudományos, műszaki szektorban látható.

Csökkenő cégszám – lassuló ütem

Július végén a társas vállalkozások száma még mindig 498 ezer felett volt kismértékben, ami félezerrel kevesebb, mint egy hónappal korábban. Ez a lejtmenet immár 22 hónapja tart, de az idei a legalacsonyabb júliusi csökkenés, ami némi stabilizálódás jele lehet.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo