A magyar családi vagyonok felét 10 százalék birtokolja

A csaknem 190 ezer milliárd forintra tehető teljes magyar háztartási vagyon örökítését időben meg kell szervezni, össze kell kapcsolni azokat a szakembereket, akik ebben a kérdésben segítséget nyújthatnak a családoknak - mondta Kállay András, a Grémium az Utódlásért Egyesület (GaUE) elnöke sajtótájékoztatóján.

Parragi Edina, az egyesület alelnöke, az MPK Partners ügyvezető partnere arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon sem jogszabályi, sem gazdasági-társadalmi kultúrája, hagyománya nincs az utódlás-öröklés megszervezésének. Szélsőséges példaként Japánt hozta fel, ahol elmondása szerint a 800. generációváltás zajlik.

Beszámolt egy olyan esetről, amikor az ügyfél végrendelkezett arról, hogy vagyonát a gyerekeire hagyja, később azonban született még egy gyereke, és miután halála előtt a végrendeletét nem módosította, a kiskorú és édesanyja rendkívül kellemetlen helyzetbe került.

Varga Szabolcs, a Guttmann Bank magyarországi irodájának vezetője, a GaUE alapító-alelnöke azt emelte ki, hogy az ügyvédeknek és a bankároknak együtt kell működniük az ügyfelek érdekében, hogy a vagyonok ne vesszenek el, "a magyar kapitalizmust 50 évente ne kelljen újjáépíteni".

A tavaly óta működő egyesület kézikönyvet készít a házastársi vagyonjog, az élettársak vagyoni helyzete, valamint az öröklési jog témájában, illetve oktatást is szerveznek.

A GaUE alapítói között található az MKB Bank, a Raiffeisen Bank, a Bank Gutmann, a Hold Alapkezelő, a Concorde Értékpapír, a Szecskay, a Jalsovszky, az MPK Partners, a KLART ügyvédi irodák, az RSM adótanácsadó és az Apelso Trust vagyonkezelő. (MTI)

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo