A korrupciós maffia csápjai egészen Győrig elérnek

A városüzemeltetési feladatokat is ellátó Győr-Szol Zrt. is szerződött az óbudai korrupciós ügy céghálójával – közölte Győr polgármestere Facebook-oldalán. Pintér Bence az ügy kivizsgálását ígérte és jelezte, hogy indokolt esetben feljelentést tesznek.

Úgy fogalmazott, hogy „évek munkája lesz rendbe rakni a Győr-Szol működését, de most legalább lehetőség is lesz a munka megkezdésére: a rendrakásra ugyanis a közgyűlés többsége, a Fidesz-frakció új vezetése is jelezte nyitottságát”.

A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtöki tájékoztatása szerint az óbudai korrupciós ügyben a megalapozott gyanú szerint egy parkfenntartási munkákat végző, több önkormányzattal szerződéses kapcsolatban álló céget irányító vállalkozó 2011 és 2024 között önkormányzati ciklusokon és politikai oldalakon átívelően önkormányzati vezetői és politikai pozíciót betöltő embereket vesztegetett meg. A vesztegetési céllal kifizetett pénz összege meghaladja a 2 milliárd forintot. (MTI)

 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo