A kis cégek sem félnek a hiteltől

Negyedik éve nő a CIB Banknál a kisvállalkozások hitelfelvételi kedve, ami pozitív üzleti hangulatra és jövőképre utal. Ez a tendencia a keleti régiót is jellemzi, azaz Kelet-Magyarországon is szívesen vesznek fel hitelt a legkisebb cégek is. 

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A CIB Bank adatai szerint a kihelyezett hitelösszegek növekedése immár negyedik éve folyamatos, 2019 végére a CIB célja, hogy a kisvállalkozások kihelyezett hitelállománya meghaladja a 40 milliárd forintot. A célkitűzés a bank szakemberei szerint reális, így négy év alatt 23 százalékos lehet a növekedés. Ez azt jelenti, hogy közel 10 milliárd forinttal nőhet a kihelyezett hitelállomány ebben az ügyfélkörben.

Kép: Pixabay

Ez a vállalkozói kör mutatja a legvegyesebb képet, többek között a kihelyezett hitelek nagyságában is. 2018-ban a CIB által folyósított legkisebb kisvállalkozói hitel 200 ezer forint volt, a legnagyobb pedig 101 millió. Az átlagos hitelösszeg a kisvállalati szegmensünkben 10,1 millió forint volt” – mondta el Fetter István, a Kisvállalati szegmensért felelős vezető.

Ezen belül a vállalkozások napi likviditását biztosítani hivatott folyószámlahitel iránt van a legnagyobb érdeklődés, itt 200 ezer és 50 millió forint között mozog az igényelt keretösszeg. A CIB Bank külön termékvariációt alakított ki a kisebb összegű hiteligények hatékony és gyors kiszolgálására, így egypontos ügyintézéssel, egyszerűsített dokumentációval, legfeljebb három munkanapon belül juthat hozzá meglévő ügyfele a megcélzott hitelösszeghez.

2018-ban a kihelyezett hitelek állományát és darabszámát nézve is a keleti régió járt élen. A

Három gyakori tévhit, ami miatt elbukhatjuk a céges hitelt
Kering néhány olyan alapvető tévhit a vállalkozók körében, amit érdemes tisztáznunk, mielőtt hitellel megtámogatott beruházásba kezdenénk. Ezek miatt ugyanis könnyen elbukhatjuk a hitelt. A Bankmonitor segítségével összeszedtük a 3 leggyakoribb félreértést!
hitelállományt nézve a keleti régió 7,8 milliárd forinttal még a budapesti régiót is megelőzte. (Megjegyzés a szerkesztőnek: a CIB banki régióit értjük ezalatt, nem a hivatalos közigazgatási egységeket.)

A kisvállalkozások adminisztrációs terheit csökkenteni hivatott és nemrég bevezetett CIB Kisvállalkozói Hitelajánlat-készítő digitális platformon keresztül a vállalkozásoknak elegendő néhány céges adatot megadniuk, és pár percen belül személyre szabott hitelajánlathoz jutnak. Ez az innovatív megoldás 30 sikeres hitelügyletet eredményezett indulása óta, így összesen 238 millió forint hitelt folyósított a CIB olyan vállalkozásoknak, amelyek ezen internetes felületen kezdeményezték a hitelfelvételt.

A CIB kisvállalati ügyfelei előnyben részesítik a digitális banki csatornákat, 87 százalékuk bankol valamilyen elektronikus csatornán keresztül. Ami az utalásokat illeti, a legkisebb forgalmat bonyolító cégek 91%-a utal online, míg a havi négymillió forint feletti banki forgalmat bonyolító cégek esetében már elenyésző, 3 százalék alatti azok száma, akik még mindig bankfiókban kezdeményezik az utalásokat. 

 

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo