A kincstári optimizmus és a valóság

A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint február-ban az üzleti várakozások csak hibahatáron belül változtak, de a lakossági kilátások, a kiugróan kedvező januári adat után, jelentősen romlottak. Így a GKI konjunktúraindexe 3 ponttal csökkent januárhoz képest. A cégek foglalkoztatási szándéka nem változott érdemben, míg áremelési terveik valamelyest enyhültek. A gazdálkodási környezet kiszámíthatósága 13 havi mélypontra esett vissza.

A GKI fogyasztói bizalmi index – a decemberi és januári emelkedés után – februárban erős negatív korrekciót produkált. Az index februári értéke – a januári kiugrás után – belesimul a közel másfél éve tartó pozitív trendbe.  Februárban a lakosság mind az elmúlt 12 hónapban tapasztalt pénzügyi helyzetét, mind a következő 12 hónapra vonatkozó pénzügyi kilátásait az előző hónaphoz képest erősen romlónak értékelte, valamint a nagy értékű fogyasztási cikkekre elkölthető saját pénz megítélése is kedvezőtlenebb lett az előző havinál. A válaszadók jóval kedvezőtlenebbnek látták az ország következő 12 havi gazdasági helyzetét is. A lakosság inflációs várakozása viszont valamelyest csökkent az év első hónapjához képest, és az emberek kevésbé tartanak a munkanélküliségtől, mint tették azt januárban. (GKI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo