A kincstári optimizmus és a valóság

A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint február-ban az üzleti várakozások csak hibahatáron belül változtak, de a lakossági kilátások, a kiugróan kedvező januári adat után, jelentősen romlottak. Így a GKI konjunktúraindexe 3 ponttal csökkent januárhoz képest. A cégek foglalkoztatási szándéka nem változott érdemben, míg áremelési terveik valamelyest enyhültek. A gazdálkodási környezet kiszámíthatósága 13 havi mélypontra esett vissza.

A GKI konjunktúra index – a januári bő 2 pontos emelkedés után – februárban 3 ponttal csökkent, s ezzel értéke lényegében visszatért tavaly év végi szintjére. Ezen belül az üzleti szektor hangulata (GKI üzleti bizalmi index) hibahatáron belül csökkent. Az idei második hónapban az iparban és az építőiparban következett be érezhető negatív változás (2, illetve 4 pontos esés), viszont a kereskedelemben és az üzleti szolgáltatók esetében derűsebb lett a kép (4, illetve másfél pontos emelkedés). Az iparban a teljes rendelésállomány megítélése a januárinál kisebb elégedettséget tükröz, s a következő három hónapban várható termelési kilátás is valamelyest romlott, miközben a saját termelésű készletek szintje alig változott. Az építőiparban a rendelésállomány értékelése és a foglalkoztatási várakozások is negatív irányba változtak. A kereskedelemben nőtt az előző három hónap üzletmenetével való elégedettség, apadtak a készletek és a következő három hónapban várható megrendelések meg-ítélése is javult. A szolgáltató ágazatban az előző három hónap üzletmenetének megítélése érezhetően romlott, de a következő három hónapra vonatkozó forgalmi várakozás lényegesen javult januárhoz képest, miközben a foglalkoztatási tervek alig változtak. Ez az egyetlen igazán optimista ágazat.

A vállalkozások foglalkoztatási hajlandósága februárban sem változott érdemben, a lét-szám bővítését és csökkentését tervezők aránya érdemben nem különbözik egymástól. A derűlátók alkotják a többséget a kereskedelem és az üzleti szolgáltatások területén, míg az iparban és az építőiparban a borúlátók. Az üzleti szféra összesített áremelési tervei – kéthavi erősödés után – februárban némileg csökkentek, de a kereskedelemben és a szolgáltató szektorban valamelyest erősödtek. A gazdálkodási környezet kiszámíthatósága érezhetően kedvezőtlenebbé vált, s így e mutató 13 havi mélypontjára esett.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo