A vásárlók több mint fele (52,73 százalék) a havi fizetésből fedezi az ajándékokat, 24,71 százalék megtakarításokból gazdálkodik, és csak 2,59 százalék fordul hitelhez. A költési keretek széles skálán mozognak: a legtöbben 16 ezer és 50 ezer forint közötti összeget szánnak az ünnepi ajándékokra (24,63 százalék), de közel minden tizedik válaszadó (8,95 százalék) akár 160 ezer forint felett költ. Ebben a kategóriában a 35 és 44 év közöttiek domináltak, akik közel 61 százalék-a havi fizetéséből finanszírozná a karácsonyi meglepetéseket. Az arányok szinte megegyeznek korosztályonként, pár érdekességgel. A 18 év alattiak közel harmada máshogy szerzi be ajándékát és negyede még el sem gondolkozott ezen, miközben a 18 és 24, valamint a 65 év felettiek körében valamennyire népszerűbb a megtakarítás a többi korosztályhoz képest közel 35 százalékkal. A havi jövedelem tekintetében 900 ezer Ft-ig a bevétel növekedésével annak az aránya is nőtt, hogy ki használja fel havi fizetését az ajándékok beszerzésére, majd ez elkezd csökkenni. Az 1,25 milliót vagy annál többet keresők között szinte egyenlő mértékben oszlik meg, hogy havi fizetést, megtakarítást vagy nem fizetős opciót választanak.
A döntés legfontosabb tényezője továbbra is a minőség (41,31 százalék), amely messze megelőzi az árat (25,73 százalék) és a termékértékelést (6,29 százalék): érthető okokból egyedül a 18 év alattiak azok, akiknél az ár dominált a válaszadók közel felénél. A karácsonyi vásárlás legnagyobb nehézségei között az „egyedi ajándékok kitalálása” áll az első helyen (28,63 százalék). Sokan panaszkodnak a magas árakra (25,52 százalék), a hosszú sorokra (12,12 százalék) és a határidő miatti stresszre (10,11 százalék). A kiszállítási problémák vagy a készlethiány jóval kisebb, de még mindig jelentős arányban érintik a vásárlókat. Ezek egyébként mind olyan problémák, amikre az Árukereső.hu megoldást tud nyújtani: a könnyen használható keresővel számos lehetőséget lehet átböngészni, egyszerűen meg lehet találni a legjobb árakat, és sorban sem kell állni az online vásárlás miatt. Sőt, ha már időben elkezdjük a kutatást, akkor a határidő sem jelenthet komoly problémát.