A dráguló megélhetés miatt nagy bajba kerültek a világmárkák

Világszerte aggódnak az emberek az egyre dráguló megélhetés miatt, és sokan tartanak attól, hogy a gazdasági helyzet még rosszabbra fordul – derült ki az EY 21 000 fős nemzetközi kutatásából, ami idén tavasszal készült. A vállalkozásoknak minél gyorsabban kell alkalmazkodniuk a megváltozott fogyasztói igényekhez, ha meg akarják tartani vevőiket.

Szinte mindenkit aggasztanak az emelkedő megélhetési költségek (94 százalék) és az országuk gazdasági állapota (92 százalék) ráadásul minden harmadik (39 százalék) válaszadó arra számít, hogy a következő néhány hónapban még nehezebbé válnak a körülmények. A vásárlók hasonló arányban (35 százalék) nyugtalanok amiatt, hogy a drágulás következtében az eddig megszokott termékek megfizethetetlenné válnak számukra.

Bajban a világmárkák (Fotó: Andy/flickr)
Bajban a világmárkák (Fotó: Andy/flickr)

A megkérdezettek több mint egyharmada (36 százalék) a jövőben kevesebbet költene ruhákra és ételrendelésre (44 százalék), közel felük (49 százalék) pedig csak a legszükségesebb árucikkeket szerezné be. A fogyasztók döntő többsége (79 százalék) érzékeli az élelmiszerárak emelkedését, és azt tapasztalja (74 százalék), hogy egyes márkák csökkentették a termékek méretét anélkül, hogy ez az árán meglátszott volna.

„Hatalmas a nyomás a vállalatokon. Az már rég nem elég, ha a diszkontálás a kizárólagos megoldása a cégeknek egy ilyen helyzetben, hiszen ez csak egy rövid távú eszköz, amivel az infláció elleni küzdelemben csak meneteket lehet nyerni, de meccset képtelenség. Olyan, a fogyasztó elköteleződést támogató üzleti stratégiára van szükség, ami egyszerre képes növelni a vásárlók elégedettségét és növelni a cég nyereségét” – hívta fel a figyelmet Palincsár László, a EY frissen indított Brand & Customer Engagement szolgáltatások vezetője.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo