A boltokba menekült Európa a koronavírus elől?

Meglepően nagy növekedést hozott a bedurvuló járvány a kontinens kiskereskedelmében.

A pandémia drámai hatást gyakorolt a kiskereskedelemre: a visszafogott évkezdet után 9,8 százalékos nominális növekedést produkált a szektor 2020 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest.

Itthon ennek közel kétszerese volt a bővülés mértéke, mintegy 17,7 százalék, amellyel a hazai kiskereskedelem forgalma megőrizte ezüstérmét a kontinensen. Ezzel együtt Európában továbbra is Törökország vezet: itt 25,4 százalékos forgalomnövekedést mértek – derült ki a Nielsen „Growth Reporter” című, negyedévenkénti európai elemzéséből.

Rohantunk bespájzolni

Összességében döcögősen kezdte az új évtizedet a kiskereskedelem az egész kontinensen, ám a március közepével beinduló koronavírus miatti kamrafeltöltés a tartós élelmiszerek és személyes higiéniás termékek felé terelte a fogyasztókat. Az öt legnagyobb európai piacon március utolsó két hete során harmadával lőtt ki a kiskereskedelem értékbeli forgalma.

A magyarországi kiskereskedelem korábbi lendületét még jobban meglódította a március közepén bejelentett veszélyhelyzet, illetve a hónap végén életbe léptetett kijárási korlátozás, melynek eredményeképp 18 százalékkal bővült a napi fogyasztási cikkek piaca. A hazai élelmiszereket, háztartási vegyi árukat és kozmetikumok piacát érintő átlagos mennyiségi növekedés a vizsgált időszakban 13,3 százalékon állt, míg Európában ez az érték 7,5  százalék volt.

A hazai élelmiszerpiac, a pánikvásárlások hatására, tovább gyorsult, és értékben 12,3 százalékkal bővült. A vegyi áruk piaca a kialakult járványhelyzet hatására 17,3 százalékkal nőtt az első negyedévben.

A piaci szereplők számára egy sor nehéséget – kapacitáshiányt, elővigyázatossági intézkedések szükségességét, az online vásárlás iránt megugró igényt stb. – is hozó járványhelyzet minden országban a gyors és nagy volumenű beraktározás felé terelte a fogyasztókat.  – mondta Kovács Gergely, a Nielsen ügyfélkapcsolati vezetője. Magyarország ebben az extrém időszakban is megtartotta kiugró eredményeit. Ha csak a mennyiségi növekedést nézzük, a hazai FMCG-piac ezzel is a top 3-ban van Európában – tette hozzá.

Az európai kontinens huszonegy vizsgált országának mindegyikénél bővülést regisztrált a Nielsen. A legnagyobb arányú növekedést, a korábbi negyedévi adatokhoz hasonlóan ismét Törökországban mérték (+25,4 százalék), őt követi Magyarország (+17,7 százalék) és Portugália  (+14,5 százalék). A lista további alakulása: Görögország  (+13,2 százalék), Írország (+12,3 százalék) és Ausztria (+11,2 százalék). A lista végén Norvégia (+6,8 százalék), Svájc (+7,7 százalék) és Hollandia (8,1 százalék) áll.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo