700 jogszabály módosult január elsejével

Átlagos év, sok jogszabály, erős évzárás, a három legtöbb rendeletet jegyző minisztériumnak az év utolsó pár napjára esett az éves jogalkotásuk közel fele, kétharmada.

A top háromban az Agrárminisztériumot idén is a Belügyminisztérium követi, aki hiába alkotott idén 20 rendelettel többet, mint tavaly, összesen 103-at (2022-ben 83, 2021-ben 52, 2020-ban 61, 2019-ben 49, 2018-ban 46), az év végi hajrában végül lemaradt, jóllehet ez a tárca is mindent beleadott az év végén, hiszen december 20-án még neki is csak 56 rendelete volt.  Meglepetésre harmadik helyen zárt a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (2024. január 1-jétől Nemzetgazdasági Minisztérium) és 80 rendeletet alkotott. Érdekesség, hogy december 20-án még neki is csak 33 darab rendelete volt. Így elmondható, hogy a három legtöbb rendeletet kiadó minisztérium az éves jogalkotásuk jelentős részét az utolsó pár munkanapra hagyta (AM 66,6 százalék, BM 45,6 százalék, GFM 58,8 százalék).

Jelentős ugrással, meglepően szép számú rendeletet alkotott 2023-ben az Energiaügyi Minisztérium (2022-ben 10 db) és az Építési és Közlekedési Minisztérium (2022-ben 18 db), mindketten 52 db rendeletet jegyeztek.

Az Igazságügyi Minisztérium 21 rendeletet (2022-ben 42, 2021-ben 20 db volt) alkotott, a továbbra is emelkedő számokat produkáló Honvédelmi Minisztérium pedig 49 rendeletet (2022-ben 39, 2021-ben 27 db volt). A Pénzügyminisztérium 12 rendeletet, a Külgazdasági és Külügyminisztérium 14 rendeletet, a Kulturális és Innovációs Minisztérium 11 rendeletet, a Területfejlesztési Minisztérium 5 rendeletet, a Miniszterelnök kabinetfőnöke 32 rendeletet, a Miniszterelnökséget vezető miniszter 8, a Tárcanélküli miniszter pedig 2 rendeletet adott ki. Az újonnan alakult Európai Uniós Ügyek Minisztériuma novemberben kezdte meg a rendeletek alkotását, végül 2 db-bal zárta az évet.

Az Alkotmánybíróság aktivitása hasonló volt a 2022-es évhez (30 db), 2023-ban 25 határozatot hozott. A Köztársasági elnök által kiadott határozatok száma tovább csökkent (2021-ben 646 határozat, 2022-ben 354 határozat, 2023-ban 269 db született. Az Országgyűlés által kiadott határozatok száma a tavalyi 62-ről 33-ra csökkent, illetve tovább csökkent a Kormány által hozott határozatok száma is (2021-ben 1012, 2022-ben 696), 2023-ban 621 db határozat született.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo