700 jogszabály módosult január elsejével

Átlagos év, sok jogszabály, erős évzárás, a három legtöbb rendeletet jegyző minisztériumnak az év utolsó pár napjára esett az éves jogalkotásuk közel fele, kétharmada.

Ezen az utolsó pár napon összesen 882 jogszabály módosítását rendelte el a jogalkotó (a módosítások jelentős része már január 1-je előtt hatályba is lépett), ebből 182 darab olyan is volt, melynek módosítását több különböző jogszabály is elrendelte.

A jogszabályokat lebontva azt látjuk, hogy bár a tavalyi választási évhez képest nőtt a kihirdetett törvények száma, de alatta marad így is az átlagnak. 2023-ban összesen 122 törvény (és Alaptörvény módosítás) született (2022-ben 81, 2021-ben 151, 2020-ban 179, 2019-ben 128, 2018-ban 139, de 2017-ben 208 és 2016-ban is 190).

A minisztériumok terén változás volt, hogy 2023. január 1-jén egyrészt a Miniszterelnöki Kabinetirodából történő kiválással létrejött a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, majd az Igazságügyi Minisztériumból történő kiválással 2023. augusztus 1. napján jött létre az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma. A 2024-es évet pedig úgy kezdjük, hogy a Miniszterelnökségből történő kiválással 2024. január 1. napján jött létre a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium.

A legaktívabb minisztérium az elmúlt évben is toronymagasan az Agrárminisztérium volt 189 rendelettel (2022-ben 161, 2021-ben 51, 2020-ban 71, 2019-ben 67, 2018-ban 55), bár ehhez az is szükséges volt, hogy az egyes rendeleteit nem saláta jogszabályokban, hanem külön-külön rendeletekben módosította, helyezte hatályon kívül. A tárcánál az év vége érdekesen alakult, mivel egészen december 20-ig csak 63 rendelete volt, a maradék, több mint 100 rendelet az év utolsó néhány napján került kihirdetésre.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo