150 magyar cég sorsáról döntöttek

A Coface átveszi a Mehib rövid lejáratú hitelbiztosítási portfólióját, így létrejött Magyarország eddigi legnagyobb hitelbiztosítási állomány átruházási szerződése.

A Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) ügyfelei január elsejétől tartoznak a Coface kötelékébe, a folyamatot úgy szeretnék végrehajtani, hogy az ügyfelek ne érezzenek semmilyen negatív változást - közölte Mikael C. Szabo, a Coface országigazgatója a bejelentéskor. Ennek érdekében a meglévő szerződések a jelenlegi kondíciókkal futnak tovább és a meglévő díjazáson sem változtatnak. Fontos tudnivaló  még, hogy a Coface a Mehib szakembergárdáját is átveszi, így ugyanazok foglalkoznak jövőre is az ügyfelekkel, akik eddig is.

Pozitív változásokat viszont már ígért Mikael C. Szabo, hiszen az ügyfelek használhatják a cég egész világra kiterjedő céginformációs és követő rendszerét, amivel könnyen megállapíthatják, hogy a leendő kereskedelmi partnereik mennyire megbízhatóak, mennyire fizetik ki a számláikat. További előny - folytatta az országigazgató -, hogy a hitelvizsgálati döntéseket rendkívül gyorsan hozzák meg, elmondása szerint "az összes hiteldöntés 55 százaléka abban a pillanatban megvan, hogy a kérelem megérkezik a céghez." Ígérete szerint a maradék kérvényeket is maximum másfél nap alatt elbírálják. (A vállalatok egyre tudatosabban csökkentik a késedelmes vagy ki nem fizetett számláikból eredő veszteségeiket.)

Változó erőviszonyok

Az ügyfelek átvétele mintegy 800 millió euró - több mint kétszázmilliárd forint - értékű kereskedelmi szerződés hitelbiztosítási fedezetbe vételét jelenti. Ezzel jelentősen megnő a Coface magyarországi biztosított állománya, hiszen így már 310 milliárd forintra emelkedik ez az összeg.

Az ügylet hatására valószínűleg a magyar piacon tevékenykedő hitelbiztosítók rangsora is módosul, hiszen a tavaly díjbevételei alapján negyedik Coface a második helyre léphet elő. (A Mehib pedig kiszáll a piacról, így az eddigi négyszereplős piac, háromfősre olvad.)

A hazai piac egyébként fejlődik, amit az is mutat, hogy amíg 2004-ben az egész országot tekintve 300 szerződés létezett, addig mára már 650 fölé emelkedett a számuk. Ebből vett most át 150 ügyfelet a Coface.

Miért váltottak?

Az állami tulajdonú Mehib azért lépett be a magyar biztosítópiacra, hogy a hazai vállalkozások európai színvonalú biztosítási szolgáltatásban részesülhessenek a piaci versenynek köszönhetően - közölte a sajtótájékoztatón Dr. Csillag István, a szervezet elnöke. A missziót sikerült teljesíteni, hiszen a magyar piacon már a három legnagyobb hitelbiztosító nyújtja a szolgáltatásait, így a Mehib katalizátor szerepére nincs már többé szükség az elnök szerint.

A váltásra évek óta készülnek, pozitívum, hogy körülbelül erre az időpontra tervezték - ezt már Szakács Tibor, a Mehib vezérigazgatója mondta el az összegyűlteknek. Elmondása szerint a cég a jövőben elsősorban közép- és hosszú lejáratú exporthitel-, illetve befektetés-biztosítási termékeket kínál majd, kivételt képez ez alól a kkv szektor, amelyet rövid lejáratú konstrukciókkal céloznak meg. A megcélozandó piac a FÁK, illetve az orosz, ahol a vezérigazgató szerint a kicsik is megtalálhatják a számításaikat - természetesen a megfelelő biztosítékkal együtt. (A hazai környezetvédelmi iparban dolgozó kkv-k külföldi megjelenését támogatja a januárban létrehozott Kexport.)

Véleményvezér

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo