A civil, nonprofit szervezetek mára önálló, „harmadik szektor" státust vívtak ki maguknak az államigazgatási szervek és a gazdasági társaságok mellett. Ők is vásárolnak, és ők is igénybe vesznek szolgáltatásokat. A hazánkban hivatalosan létező nonprofit szervezetek közül több mint 23 ezer az alapítvány, és mintegy 38 ezer az egyesület, közülük azonban - a KSH becslései szerint - 10-20 ezer kvázi fantomizálódott: nem működik, vagy már felhagyott tevékenységével. A szektor bevétele 2007-ben így is meghaladta a 964 milliárd forintot, és több mint 78 ezer embert alkalmazott főállásban.

Mindenhol ott vannak

Sok vállalkozás ajánl fel pénzt vagy terméket adományként civil szervezetek megsegítésére, programjaik támogatására, több üzletember maga is tisztségviselő egy-egy ilyen szervezet vezetőségében. Tehetősebb magánszemélyek körében sem ismeretlen a közhasznú mecénáskodás, a magánadományozás, de a civil szektor az egyszázalékos felajánlásokból is komoly bevételre tesz szert. De az sem szokatlan, hogy egy nonprofit szervezetnek konkrét szolgáltatás igénybevételéért fizetünk: például az egyesületi fenntartásban működő kutyamenhelynek, alapítvány által üzemeltetett idősek otthonának, alapítványi magániskolának, ahol tandíj van vagy akár a szolgáltatást nyújtó horgászegyesületnek is csakúgy, mint az önsegélyező biztosító egyesületeknek.

Nehéz tehát azt mondanunk, hogy akár cég képviselőjeként, akár magánemberként nem kerülünk kapcsolatba a nonprofit szektorral. Indokolt tehát, ha tudni szeretnénk, pontosan milyen és mekkora szervezetről van szó, kik a vezetői, mit csinálnak, hogyan gazdálkodnak a rájuk bízott pénzzel, és milyen eredményeket tudnak felmutatni.

Legyünk körültekintők és kíváncsiak, amikor adományozunk! Hiszen ezt a kíváncsiságot az elmúlt évek botrányai csak alátámasztják: gondoljunk például a Gyermekrák Alapítvány körüli eseményekre, a Zuschlag-féle ifjúsági egyesületekre, a MÁV ÁBE csődjére, a Négy Mancs Alapítvány sokat vitatott tevékenységére vagy az Egymásért Egy-másért Alapítvány nemzetbiztonsági kötődésére.

Alapelv, hogy egy civil szervezet legyen megismerhető, átlátható, működési adatai nyilvánosak, hiszen közhasznú célokkal alapítják, mások pénzével gazdálkodik, tehát nem lehetnek titkai. Ez az elv azonban hazánkban csak korlátozottan tud érvényesülni.

Kétes átláthatóság

Valamennyi bejegyzett társadalmi szervezetről az illetékes megyei bíróság számítógépes - a www.birosag.hu oldalon keresztül bárki számára on-line elérhető - nyilvántartást és kartont vezet. Bár ez az elektronikus nyilvántartás nem közhiteles forrás, mégis lehetőséget ad a szervezet alapvető adatainak ingyenes megismerésére, hasonlóan a vállalkozások cégbírósági adatbázisból lekérhető adataihoz. Ám itt a nyilvántartott adatok köre, sajnos, eleve szűkebb, ráadásul csak az éppen aktuális állapotot tudjuk megismerni, a korábbi időszak adatait nem. Ahhoz, hogy megismerjük az alapítás körülményeit, az alapítók személyét, a bekövetkezett változások okát és bírósági átvezetését stb., be kell mennünk a bíróságra, és ki kell kérnünk betekintésre a szervezet aktáját. Azonban sokat ne reméljünk ettől sem, mivel a nyilvántartásban lévő adatok ellenőrzése az ügyészségen kívül senkinek nem feladata. Ha egy szervezet nem jelenti be a változásokat, az hivatalból aligha jut a bíróság vagy az ügyészség tudomására.

Másik nagy hiányossága a „civil cégadatbázisnak", hogy az elfogadott éves beszámolókat egyáltalán nem tartalmazza. A társadalmi szervezeteket ugyanis semmiféle jogszabály nem kötelezi arra, hogy éves beszámolójukat, közhasznúsági jelentésüket letétbe helyezzék. Pedig működésük és gazdálkodásuk alapvető adatait éppen ebből lehetne megismerni.

A másik lehetséges tájékozódási forrás a szervezetek saját honlapja lehet. Azt ugyanis a közhasznú szervezetekről szóló (1997. évi CLVI.) törvény kimondja, hogy amelyik közhasznú szervezetnek van saját honlapja, az ott köteles a közhasznúsági jelentését is közzétenni minden év június 30-áig, méghozzá bárki számára hozzáférhető módon <19. § (5) bekezdés>. Ám a civil szervezetek közel fele nem közhasznú szervezet, s amelyik mégis az lenne sem tesz mindig eleget e kötelességének. Nem beszélve arról, hogy nem is minden szervezetnek van saját honlapja.

Bújtatott profitgyárak

A „civil szervezet" elnevezés éppen arra utal, hogy ezek nem tartós nyereségszerzési céllal végzik tevékenységüket. A polgári törvénykönyv tiltja is, hogy egyesület, alapítvány elsődlegesen gazdasági tevékenység végzésére alakuljon. Ám az nem tilos, hogy egy civil szervezet - kiegészítő jelleggel - klasszikus vállalkozási tevékenységet is folytasson. Ezt viszont csak az alaptevékenységét nem veszélyeztetve végezheti, az elért nyereséget pedig semmilyen formában nem oszthatják fel, azaz osztalékfizetésre nincs lehetőség. Cserébe az állam adókedvezményeket, teljes személyi illetékmentességet, vámkedvezményt (közhasznú szervezetekről szóló törvény 6. §), egyszeres könyvvitel-vezetési lehetőséget, sajátos ingatlanhasználatot, tágabb reprezentációs keretet és egyéb kedvezményeket nyújt számukra.

Arról viszont nem rendelkezik a törvény, hogy a civil szervezet vállalkozási tevékenységének mértéke mekkora lehet, pedig a szervezet sokszor kifejezetten profitszerzés céljával nyújt szolgáltatásokat, végez területfejlesztési, bérbeadási, ingatlanhasznosítási, oktatási, tanácsadási, rendezvényszervezési vagy éppen projektmenedzsment-feladatokat, s teszi mindezt a saját hasznára, a közérdek kizárásával, a tagjait is kirekesztve. Az ilyen szervezetek a jövedelmező vállalkozásokéhoz kísértetiesen hasonló stratégiai tervezéssel, profi marketingeszközökkel, piaci árazási politikával, arculati elemekkel és kiváló ügyfélkezelési módszerekkel működnek, ez pedig igen messze van egy klasszikus, önszerveződő társadalmi szervezet belső működésétől.

Jól van-e ez így? Nem kellene a jogalkotónak szigorúbb feltételekhez kötnie a civilek vállalkozási tevékenységét? Gondoljunk bele: akarnánk-e olyan nonprofit szervezetnek adományt, támogatást nyújtani, amely bújtatva maga is vállalkozásként működik a piacon?

Elporladó közhasznúság

1997-ben lépett hatályba a közhasznú szervezetekről szóló törvény, amely alapvetően az állami, önkormányzati feladatokat vállaló, a társadalom közvetlen hasznát szolgáló, széles körben szolgáltatni képes egyesületek, alapítványok, szövetségek és az akkori kht.-k közhasznúvá, illetve kiemelkedően közhasznúvá minősítésének rendjét és e szervezetek működését szabályozta. Elveit tekintve szigorú törvényről beszélhetünk, amely számos előírást, összeférhetetlenséget és tiltást vezetett be, amit anno ezeknél a szervezeteknél az alapító okiratokba, alapszabályzatokba is át kellett vezetni.

Mára a törvény számos célja és rendelkezése megkérdőjelezhetővé vált. Egyfelől nonprofit kft.-vé vagy zrt.-vé alakultak át a korábbi közhasznú társaságok: a gazdasági szervezeti formából világosan látszik, hogy ezek nyereségérdekeltségűek, csak éppen az elért hasznot nem osztják fel, hanem visszaforgatják a működésükbe. Másrészről 2010-ben számos adókedvezmény meg fog szűnni, így - valószínűleg - idén utoljára számolhatunk el közcélú adományaink után adókedvezményt a társasági, illetve a személyi jövedelemadóban. De megdőlni látszik az a korábbi várakozás is, hogy az önkormányzatok szerződéses, megbízásos jogviszonyban a feladataik egy részét átadják a közhasznú szervezeteknek: nem így történt, nem engedték ki a normatív támogatásokat a kezükből.

Végül felmerül a kérdés: egyáltalán, melyik társadalmi szervezet nem végez közhasznú tevékenységet? Hiszen, ha megnézzük a törvény értelmező rendelkezéseit, 23-féle jogcímen tud egy szervezet közhasznú minősítést szerezni <26. § c) bekezdés>. Ezek között az oktatás-ismeretterjesztéstől kezdve az egészségmegőrzés, a sport, az ifjúságvédelem és a bűnmegelőzés területén át az ár- és belvízvédelemig mindenfajta közérdekű tevékenységet megtalálunk. Nehéz olyan egyesületre, alapítványra lelni, amely a saját tevékenységével e kategóriák valamelyikébe ne tartozhatna bele. Így viszont a törvény nem igazán tud valódi kiemelkedést és pozitív diszkriminációt nyújtani a civil szervezetek sokaságából azoknak, amelyeket éppen jutalmazni próbált.

Milicz Ákos

A cikk megjelent a Piac és Profit magazin decemberi számában.