Lassan kikecmereg a kátyúból az európai abroncspiac

Az Európai Gumiabroncs-, és Gumigyártók Szövetsége a napokban tette közzé tagjainak 2024. IV. negyedévére vonatkozó értékesítési adatait, amelyek a csereként vásárolt, tehát nem az autógyáraknak értékesített abroncsok adatait összesítik. Eszerint a negyedik negyedévben nőtt az értékesített abroncsok mennyisége, és az egész évre vonatkozó számok is pozitívak, azzal a megjegyzéssel, hogy a tehergépkocsi-, és buszabroncsok szegmensében kisebb visszaesést regisztráltak.

136

152

12%

682

716

5%

4. Motorkerékpárok és robogók másodlagos piaca

978

1.150

18%

8.658

9.026

4%

Mobilitási trendek Európában 

Nyugat-Európában az egy főre számított mobilitás (valamennyi szárazföldi közlekedési mód figyelembevételével) viszonylag stabil volt 2019 előtt: kis mértékben csökkent 2012-ig, majd 2019-ig fellendülésnek lehettünk tanúi. A mobilitási görbe 2023 végére helyreállt, és elérte a járvány előtti átlagot, de valamivel a 2019-es csúcs alatt maradt.

Közép-Európában a mobilitás erőteljes növekedést mutatott a 2019-ig tartó időszakban. A világjárványhoz kapcsolódó csökkenés 2020-ban kevésbé volt látványos, mint Nyugat-Európában. Az összesített tavalyi autós mobilitás enyhén a 2019-es csúcsév alatt maradt.

Nyugat-Európában a személygépkocsival megtett utaskilométerek aránya 2004 és 2019 között kismértékben csökkent az összutaskilométeren belül – 2004 és 2019 között 84 százalékról 82 százalékra –, a Covid-járvány idején viszont meredeken megugrott. Azóta az arány visszaesett korábbi, 2019-es értékre.

Ezzel szemben Közép-Európában 2004 és 2019 között jelentősen nőtt a személygépkocsi-alapú mobilitás aránya, bár ezen időszak vége felé már csökkenő mértékben. 2020-ban ismét megugrott, majd visszatért a korábbi trend.

Honnan importálunk?

A személygépkocsi-, és kisteherautó-abroncsok európai importja (EU27 és Egyesült Királyság) 17 százalékkal nőtt 2024 tizenegy hónapjában, és 27 százalékkal volt magasabb, mint 2019 azonos időszakában. A Kínából származó mennyiség 17 százalékkal nőtt az előző évhez képest, és több, mint 50 százalékkal nőtt 2019 óta (ez 38 millióval több abroncsot jelent). A Koreából származó behozatal 2024-ben 32 százalékkal nőtt 2023-hoz képest. Az Indiából származó import 30 százalékkal nőtt 2024-ben: alacsony bázisról indulva 2019 óta majdnem megháromszorozódott az innen származó behozatal. Ugyanebben az időszakban a Japánból és Thaiföldről származó gumiabroncsimport volumene és részesedése csökkent.

Véleményvezér

2,9 milliárd forintért árulja dubaji luxuslakását a volt jegybankelnök fia

2,9 milliárd forintért árulja dubaji luxuslakását a volt jegybankelnök fia 

Szépen gazdagodott a Matolcsy gyerek.
A cseh kormánypártok Orbán Viktor rémével kampányolnak

A cseh kormánypártok Orbán Viktor rémével kampányolnak 

Orbán Viktort kifejezetten negatív színben tüntetik fel cseh plakátokon.
Kiderült miért vonta vissza vámjait Trump

Kiderült miért vonta vissza vámjait Trump 

A közgazdászok pártállás nélkül visítanak.
180 fokot fordult Orbán Viktor és Donald Trump barátja

180 fokot fordult Orbán Viktor és Donald Trump barátja 

A politikusok némelyike felülmúlja a szélkakasokat.
50 nap után válaszolt Lázár János a főpolgármesternek Mini-Dubaj ügyében

50 nap után válaszolt Lázár János a főpolgármesternek Mini-Dubaj ügyében 

Szemétfronton már egyetértenek az illetékesek.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo