Lassan kikecmereg a kátyúból az európai abroncspiac

Az Európai Gumiabroncs-, és Gumigyártók Szövetsége a napokban tette közzé tagjainak 2024. IV. negyedévére vonatkozó értékesítési adatait, amelyek a csereként vásárolt, tehát nem az autógyáraknak értékesített abroncsok adatait összesítik. Eszerint a negyedik negyedévben nőtt az értékesített abroncsok mennyisége, és az egész évre vonatkozó számok is pozitívak, azzal a megjegyzéssel, hogy a tehergépkocsi-, és buszabroncsok szegmensében kisebb visszaesést regisztráltak.

Adam McCarthy, az ETRMA főtitkára elmondta: „A 2024. utolsó negyedévének mérlege pozitív a 2023. IV. negyedévhez képest, ami elsősorban a 2023. IV. negyedévi gyenge teljesítménynek tudható be. Ahogy arról beszámoltunk, a 2023. évi számok (2022-hez képest) negatívak voltak: 8 százalékkal csökkent az értékesítés a személyautókra gyártott szegmensben és 17 százalékkal a tehergépjárművek piacán. 2024-ben kijött az ipar a kátyúból, elsősorban a négyévszakos abroncsok iránti, töretlenül növekvő keresletnek köszönhetően. Érdemes megjegyezni, hogy a tehergépkocsi-abroncsok esetében még mindig enyhén negatív számokat mutat az Excel.”

Folyamatosan javul a helyzet
Folyamatosan javul a helyzet
Fotó: Depositphotos

A magánpiaccal ellentétben, az autógyáraknak értékesített abroncsok mennyisége 2024-ben csökkent – 8 százalékkal a személyautók, és 22 százalékkal a teherautók szegmensében –, ami pontos tükröződése az európai járműgyártás vergődésének. McCarthy szerint az európai autógyártóknak a gazdasági-, és politikai bizonytalanság mellett az elektromos átállás kihívásaival is meg kell küzdeniük.

Az ETRMA tagok értékesítési eredménye 2024-ben:

ezer darabban kifejezve

2023. IV. negyedév

2024. IV. negyedév

Változás  százalékban

2023 teljes év

2024 teljes év

Változás  százalékban

1. Személyautó abroncsok másodlagos piaca (összesen)

50.683

56.516

12%

212.265

223.267

5%

1/a. nyári személyautó abroncs

 

 

1%

 

 

-2%

1/b. Négyévszakos személyautó abroncs

 

 

18%

 

 

16%

1/c. Téli személyautó abroncs

 

 

15%

 

 

7%

2. Teherautó és busz abroncsok másodlagos piaca

2.763

2.882

4%

11.390

11.295

-1%

3. Mezőgazdasági abroncsok másodlagos piaca

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo