Újabb élelmiszer-pánik: rákot okozhat az aszpartám?

Az Európai Bizottság felszólította az EU élelmiszer-biztonságot ellenőrző szervezetét, az EFSA-t, hogy egy átfogó vizsgálat során értékeljék újra az aszpartám használatának hatásait. Az édesítőszer negatív hatásait bemutató tanulmányok már tavaly óta nyilvánosak, az Európai Parlament pedig évek óta szeretné elérni, hogy vizsgálják felül az aszpartám engedélyeit.

Az aszpartám névre hallgató édesítőszert 1994-es európai megjelenése óta már ötször értékelték újra, megvizsgálva az esetleges káros mellékhatásait, a következő menetrendszerinti vegyipari vizsgálata pedig 2020-ban lett volna esedékes, ekkor ugyanis az összes élelmiszer-adalékanyagot felül fogják vizsgálni az Európai Unióban.

Tavaly azonban két tanulmányban azt mutatták ki, hogy az aszpartámnak a terhes nőkre nézve lehetnek mellékhatásai, valamint az édesítőszer használata és a rákos megbetegedések kockázata között is bizonyítottan van kapcsolat. A tanulmányok felhívták az Európai Parlament figyelmét az adalék lehetséges negatív hatásaira, a testület ezért szorgalmazni kezdte az aszpartám felülvizsgálatát, az Európai Bizottság pedig végül felkérte az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóságot (EFSA), hogy az aszpartám esetében az anyag felülvizsgálatát hozza előre 2012-re.

A mesterséges édesítőszerek fogyasztásának hatásairól még tavaly jelent meg két tanulmány. Az egyiket egy olasz onkológus, Morando Soffritti, a Cesare Maltoni Rákkutató Központ kutatója készítette, aki egerekkel kísérletezett, és azt tapasztalta, hogy az aszpartám fogyasztásával arányosan megnőtt a máj- és tüdőrák kockázata is.

A Thorhallur Halldorsson izlandi kutató által 60000 terhes nő bevonásával végzett vizsgálatból pedig az derült ki, hogy kapcsolat van a mesterséges édesítőkkel ízesített üdítőitalok fogyasztása és a koraszülés megnövekedett arányai között.

2011 februárjában az EFSA viszont egy nyilatkozatban kijelentette, hogy a két tanulmány semmilyen okot nem ad az előrehozott felülvizsgálatra sem az aszpartám, sem az összes többi, az EU-ban engedélyezett édesítőszerrel kapcsolatban.

Álláspontok:
A holland EP-képviselő, Kartika Liotard (Európai Egyesült Baloldal/Északi Zöld Baloldal), aki már 2005 óta megkérdőjelezi az aszpartám biztonságosságát, üdvözölte a Bizottság döntését, szélsőbaloldali képviselőcsoport azonban felháborítónak tartja, hogy ilyen sokáig kellett nyomást gyakorolni a Bizottságra és az EFSA-ra, hogy végre eldöntésék, felül kell vizsgálni az aszpartám használatát. „A hatóság egyszerűen figyelmen kívül hagyta a vizsgálatok eredményét, amikor azokat februárban megbízhatatlannak nevezte. Ez egyenlő azzal, hogy a közegészséggel játszanak. Már a legkisebb nyoma annak, hogy az aszpartám rákot, vagy vetélést okozhat, okot kellene, hogy adjon arra, hogy komolyan megfontolják a felülvizsgálatát. Most az Európai Parlament sokéves nyomásának végre engedtek. Ez azt jelzi, hogy az EFSA és a Bizottság adatai nem 100 százalékosan biztosak az aszpartám biztonságosságáról" - mondta Liotard.
Az Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) képviselőcsoport két tagja, a francia Corinne Lepage és a bolgár Antonija Parvanova azt mondta, hogy a Bizottság végre figyelembe vette az ismételt kéréseiket az aszpartám teljes felülvizsgálatára vonatkozóan, amit ők még 2012 júliusa előtt szerettek volna megejteni. „Ez jó hír, de megismételjük a felhívásunkat, hogy legyenek elérhetőek a közérdekű információk az egészségügyi következményeket illető bizonytalanságokról is, és hogy a terhes nőket tájékoztassák arról, hogy a magzatukra milyen lehetséges hatásai lehetnek az elfogyasztott élelmiszereknek, ahogy ezt a környezetvédelmi bizottság meg is szavazta" - nyilatkozták a liberális képviselők, hozzátéve, hogy az Európai Parlamentnek el kellene ítélnie az EFSA és a Bizottság ez ügyben tanúsított gondatlan eljárását. „Civil szervezetek és az EFSA közötti legutóbbi levélváltások azt mutatják, hogy az EFSA soha nem fordított rá időt, hogy megnézze az eredeti értékeléseket, sőt, egyes adatok el is vesztek!"
Az Európai Élelmiszeripari Konföderáció (CIAA) idén tavasszal egy aszpartámmal kapcsolatos nyilvános meghallgatáson hangsúlyozta, hogy az élelmiszeripar elkötelezett aziránt, hogy a fogyasztóknak megadja a választás lehetőségét, az édesítőszerek engedélyezése pedig lehetőséget adott az EU élelmiszeriparának fejlődésére azáltal, hogy biztonságos „csökkent energiatartalmú", „cukor hozzáadása nélkül" készült ételeket és italokat tudtak kínálni a vásárlóknak. A szövetség megjegyezte, hogy az aszpartám kétszer, ha nem háromszor fel is van tüntetve minden terméken, ami tartalmazza, „ez pedig ellátja a fogyasztókat megalapozott döntések meghozatalához szükséges információval".

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo