Szemét dologra köteleznek

Az EU célja, hogy 2020-ig elérjék a háztartási hulladékokból és más forrásból származó papír-, vas- és üveg ötven százalékának újrahasznosítását.

Az Európai Parlament (ep) által elfogadott hulladékgazdálkodási irányelv konkrét újrahasznosítási és újrafeldolgozási célkitűzéseket határoz meg az unió számára. A tagállamoknak 2020-ig kell végrehajtaniuk az irányelvben leírt célkitűzéseket, nemzeti hulladék-megelőzési terveiknek megfelelően - számol be az EUvonal. Az EP - a Tanáccsal való egyeztetés után - második olvasatban, módosításokkal fogadta el az irányelv-tervezetet.

Ez egyszerűsíti a jelenleg hatályban lévő jogi kereteket, és egyetlen keretirányelvbe integrálja a hulladékolajról és a veszélyes hulladékokról szóló irányelveket is. A szöveg a definíciók és alapvető szabályok meghatározásával a hulladékokkal kapcsolatos jövőbeli EU-szabályozásra is kihat majd. A képviselőknek sikerült kiharcolniuk, hogy az irányelv tartalmazzon új újrahasznosítási és újrafeldolgozási célkitűzéseket.

A kompromisszum szerint a tagállamoknak "meg kell tenniük a megfelelő lépéseket" ahhoz, hogy 2020-ig elérjék a háztartási hulladékokból és más forrásból származó papír-, vas- és üveghulladékok 50 százalékának újrahasznosítását, illetve újrafeldolgozását; valamint a nem veszélyes építkezési és bontási hulladékok 70 százalékának újrahasznosítását, illetve újrafeldolgozását. (Budapesten sikerrel zárult a Hulladékból Termék kiállítás.)

Az új irányelv arra kötelezi a tagállamokat, hogy öt évvel az irányelv életbe lépése után hozzanak létre hulladékgazdálkodási terveket és a hulladék megelőzését célzó programokat. A Bizottságnak 2014 végére meg kell határoznia a megelőzésre, 2020-ig pedig a hulladék-szétválasztásra vonatkozó célokat is.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo